Kiss László – ügyvédje, Bánáti János jelenlétében – bocsánatot kért áldozatától, Takáts Zsuzsannától, aki elfogadta azt, az edző egyben elállt az 55 évvel ezelőtti eset perújításától. A volt úszószövetségi kapitány egyébként már a szerdai képviselő-testületi ülés előtt lemondott százhalombattai díszpolgári címéről, és kérte, hogy a jövőben a helyi uszoda ne az ő nevét viselje.
Kiss eddig azt hangoztatta: koncepciós per folyt ellenük, két társával nem követett el erőszakot. Akkor most miért kért bocsánatot?
A Bors birtokában lévő bírósági papírokból mindenesetre az derül ki: 55 évvel ezelőtt Kiss korántsem volt ilyen bűnbánó. A trió valószínűleg nem Takáts Zsuzsát, hanem a barátnőjét szemelte ki, akit csak a szerencséje mentett meg. Íme, az árulkodó sorok a bírósági ítélet részletező részéből:
„Lantos László vádlott 1961. július 2-án ismerkedett meg [név kitakarva] Zsuzsanna sértettel, aki barátnőivel együtt kint volt a nemzeti sportuszodában. Ekkor – bár Lantos inkább a sértett barátnőjével, XY-nal foglalkozott – megállapodtak abban, hogy a sértett ismét kimegy az uszodába... 1961. évi július hó 4. napján sértett egy másik barátnőjével ment oda, minthogy XY-nak odahaza házimunkákat kellett végeznie.”
A kiszemelt lány távolmaradása nem szegte Lantos kedvét, elkérte Várszegi Lajostól a lakása kulcsát, és oda invitálta Takáts Zsuzsát. A többit már ismerjük... A bírósági iratok tanúsága szerint a rendőrök nem igazán igyekeztek megakadályozni, hogy a trió tagjai összebeszélhessenek.
„A három vádlottat a XIII. kerületi rendőrkapitányságról átszállították a Tolnai Lajos utcába. A vádlottakkal gépkocsiba beülő rendőr a szolgálati szabályzat ellenére csak egy darabig volt a rabszállító kocsiban, majd a gépkocsivezető mellé ült előre, így a három vádlott nyugodtan beszélgethetett” – olvasható az anyagban. Ekkor vetette fel Kiss, hogy mondják azt: Zsuzsanna önként közösült velük, de ezért száz forintot kért tőlük, és azért jelentette fel őket, mert neki a száz forintot nem adták meg. Lantos és Várszegi elvetette Kiss javaslatát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.