Sport

Zokogva ünnepel Széchy - Hargitay-könyv, 4. rész

Bors

Létrehozva: 2018.03.10.

Forrás: MTI

Március 20-a után jelenik meg Hargitay András, a magyar úszóválogatott korábbi szövetségi kapitányának, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszónak a Feszített víztükör című kötete, amelyben a sportág elmúlt éveinek viharos történeteit meséli el, ahogyan ő belülről átélte. A Bors részleteket közöl a könyvből, ezúttal gyerekkori emlékeit eleveníti fel a szakember, és az úszóedző-legenda, Széchy Tamás nagyságát méltatja.

* * *

„Egy alkalommal a szálloda liftjében, annak tudatában, hogy úgysem értik, amit mondunk, neveletlen kifejezésekkel illettük a velünk együtt utazó felnőtteket. Talán mondanom sem kell, hogy magyarok voltak... Pillanatokon belül nagyon kínossá vált a helyzet. Szerencsére a kelleténél ők sem vették az esetet komolyabban, de nagyon szégyelltem magam. Ráadásul a melegítőnk hátára rá volt írva, hogy Hungária Központi Sportiskola... Szép kis bemutatkozás... A másik élményem még ugyan- abban az évben, a bécsi ifi Eb-n volt. Az egyik legfiatalabb résztvevőként a 200 mell döntőjére vezettek fel, amikor Széchy Tamás odalépett hozzám, és azt mondta: 

– Ne felejtsd el ám, most a hazádért úszol!... 

Ezek a szavak egy életre szóltak, azóta is a fülemben csengenek. A versenyt megnyertem, és láthattam, hogy miközben szólt a magyar Himnusz, ment fel a zászló, az egész stadion vigyázzban állt a hazám tiszteletére... És ez alatt, az addig kérlelhetetlenül szigorú Széchy Tamás elbújt a lelátó alatt, és... zokogott... Akkor értettem meg, hogy ha én bárhová elmegyek, vagy megjelenek, akkor saját magamon kívül Magyarországot is képviselem! Én nem tehetek meg bármit! Felelősséggel tartozom magamért, a társaimért, az otthoniakért. Nem akartam még egyszer szégyenkezve hallani, hogy: „Ezt tanultad otthon?!”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget