Sport

Wladár Sándor: gyerekként engem is bántalmaztak

K. D.

Létrehozva: 2018.06.19.

Forrás: Bánkúti Sándor

Gyermekvédelmi programot hirdetett a Ma­gyar Úszószövetség, hogy megelőzzék a kiskorúak bántalmazását, mind fizikálisan, mind pedig verbálisan. A cél egy olyan jelzőrendszer felállítása, ahol bárki bejelentést tehet, ha azt tapasztalja, egy gyermek ve­szélyben van. 

– Gyermekkoromban en­gem is bántalmazott az edzőm, Széchy Tamás, aki nem riadt vissza egy-egy pofontól, hogy átlendítsen minket a holtponton – mondta a tegnapi sajtóbeszélgetésen az olimpiai bajnok Wladár. – Akkor mi nem beszéltünk a történtekről, nem is tudtam volna kihez fordulni, szüleimnek nem mertem elmondani. 

A MÚSZ elnöke hozzátette: mára megváltozott a gyerekek motiváltsága, éppen ezért kikopott a „régi iskola”. 

– Ki merem jelenteni, ma már nincs tettlegesség a ma­gyar uszodákban – fogalmazott Wladár. Az elnök hozzátette: kemény büntetéssel sújtják azokat a szakembereket, akiknél beigazolódik a bántalmazás gyanúja.

A program sportszakmai szakértője, Törös Károly arról beszélt, hazánk több évtizedes lemaradásban van Nyugat-Európától.

– A legnagyobb probléma, hogy az edzők úgy beszélnek a gyerekekkel, mint a kocsis. Röpködnek az alpári kifejezések. A kicsikben pedig az rögzül, hogy ez a normális. Ezen feltétlenül változtatnunk kell – mondta Törös, aki az utánpótlás-bizottság elnöke is.

Danks Emese, a MÚSZ gyermekvédelmi felelőse, a program irányítója elmondta: kommunikációs és egyéb tréningekre kötelezik majd az edzőket, hiszen nemcsak trénerek, hanem pedagógusok is egyben.

Több botrány indokolja az intézkedést

A gyermekvédelmi program részben annak is volt kö­szönhető, hogy az utóbbi időben több szexuális bűncselekmény is megrázta a magyar úszószövetséget.

Tóth Ramon

Az MTK úszóedzőjét azzal vádolták, hogy kiskorú lányoknak küldött in­tim képeket magáról. A tréner elismerte, hogy ő van a képeken, ám állítása szerint barátnőjének küldte a fotókat.

Kiss László

A korábbi szövetségi kapitány a hatvanas években három évig börtönben is ült csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt.

Bacsa István (Kicsi bácsi)

A masszőrt azzal vá­dolta az Eb-bronz-érmes úszó, Sze­pesi Nikolett, hogy gyermekkorában molesztálta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145009_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713589216
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713589216
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja