Sport

Vízihullával viccelődött Risztov Éva

Bors

Létrehozva: 2016.08.12.

Az olimpiai bajnok úszónő szeretné, ha nem ő találná meg a vízihulla darabjait a riói öbölben, amúgy jókedvűen készül a hosszútávúszók ötkarikás versenyére.

„Még nem voltam a nyíltvízi pályán, mert most kezdik még összerakni. Addig remélem, a vízihulla többi részeit is megtalálják, mégis elég rosszul festene, hogy úszás közben én jelezném, halló, itt van a karja, amit keresnek. Már ha hinni lehet a híreknek, bár remélem, az egész csak túlzás" — nyilatkozta a csütörtöki 800 méteres előfutamok után az olimpiai bajnok hosszútávúszó klasszis.

Bármennyire is viccesen hangzik Risztov Éva nyilatkozata, ami vár rá, az kevésbé humoros.

Néhány napja egy tetemet vetett a víz a Guanabara Bay partjára, de kevéssel utána egy emberi kart is találtak a közelben. Nem elég, hogy a víz és a part telis tele van szeméttel, a vízminőség is messze elmarad attól, ami megkaphatná az „emberi egészségre" veszélytelen minősítést.

„A sportolók gyakorlatilag emberi ürülékben fognak úszni, és komolyan kockáztatják azt, hogy megbetegednek a vízben található mikroorganizmusok miatt" — figyelmeztetett az egyik Rióban élő orvos.

Doktor Daniel Becker elsősorban azt javasolta, hogy ne menjenek a vízbe, de ha mégis meg kell tenni, akkor „ne nyissák ki a szájukat".

A csütörtöki vitorlás futamban remekül szereplő Berecz Zsombor arról panaszkodott, hogy ivott az öböl vízéből: „Egyszer benyeltem egy korty vizet, utána elég rosszul voltam, a második futam előtt kicsit öklendeztem is, de ezen túltettük magunkat, már minden rendben van" — mondta a remekül álló vitorlázó.

Risztov Éváék hosszútávúszó számára hétfőn kerül sor Rio de Janeiróban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515711
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515711
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja