Sport

Vereség miatt ugrottak a szolgálati Audik Győrben

turcsik

Létrehozva: 2013.11.28.

Megregulázta a futballistáit a mezőkövesdi 3-0-s zakó miatt a Győr klubvezetése. Úgy tudjuk, Pintér Attila edző kivételével mindenkinek le kellett adnia a szolgálati Audiját.

Vége a luxuséletnek a bajnoki címvédő, jelenleg csak hatodik helyen álló Győrnél. A lélektelen játék miatt besokalló klubvezetés a múlt hétvégi Mezőkövesd elleni súlyos vereséget követően azzal büntette ugyanis a játékosokat, hogy le kellett adniuk a főtámogató Audi szolgálati gépkocsijainak slusszkulcsait.

Jól jelzi az ETO lehetőségeit, hogy a szankció egy prémiumszolgáltatás, és nem a futballisták fizetésének megvonásáról szól, a klubnál mégis kényelmetlennek tartják, hogy az információ kiszivárgott. Erre utal legalábbis, hogy sem Tarsoly Csaba tulajdonos, sem Ökrös András ügyvezető nem akart nyilatkozni az ügyben, ráadásul valamennyi alkalmazottnak megtiltották, hogy a témában a sajtó rendelkezésére álljanak, így nem tudhattuk meg, a tilalom milyen időtartamra vonatkozik.

Úgy tudjuk, hogy az Audi 24 autót biztosított használatra az egyesület számára, ezek majd’ mindegyike ott pihen most az ETO-Park mélygarázsában. Győrben azt rebesgetik, hogy az autómegvonás a sikeredzőt, Pintér Attilát nem érintette.

– Az Audi nem szeretné kommentálni a történteket, ez a futballmenedzsment döntése – válaszolta Czechmeister Mónika, az Audi Hungaria Motor Kft. sajtószóvivője azon kérdésünkre, nem tart-ja-e az autógyár negatív reklámnak az ETO büntetését. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145196_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145801_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713572711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713572711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129407_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akik április végig olyan isteni beavatkozásban részesülnek, ami örökre megváltoztatja az életüket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109901_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szomorú: nem vált valóra Diana hercegné utolsó kívánsága

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja