Felipe Massa közösségi oldalára felrakott videóban közölte, ez az utolsó szezonja a Forma–1-ben.
Massa 2002-ben mutatkozott be a királykategóriában, a Sauber pilótájaként. Aztán leigazolta őt a Ferrari Michael Schumacher mellé 2006-ban. Két évvel később már a világbajnoki címért versenyzett, hazájában, Brazíliában meg is nyerhette volna a világbajnokságot, csak Lewis Hamilton utolsó pillnatban tett előzése akadályozta meg ebben, aki így egy ponttal többet szerzett.
A Forma–1-et kevésbé követőeknek is emlékzetes lehet, amikor éppen a Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett, egy rugó találta fejbe, csak a gyors orvosi segítségnek köszönhetően épülhetett fel teljesen, és térhetett vissza. Azóta is minden évben köszönetet mond a Honvédkórház orvosainak.
2014 óta a Williams versenyzője, náluk is fejezi be most 35 évesen, már csak azért is, mert nem hosszabbítják meg szerződését.
Összesen 11 futamgyőzelmet szerzett eddig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.