Sport

Válság: befellegzett a BL-nek?

Bors

Létrehozva: 2016.09.15.

Nem normális dolog, ahogy a Bayern, a Barcelona meg a többi óriásklub agyonveri öt meg hét góllal a riválisait. A BL így elveszíti a varázsát.

Forrás: AFP

Senkinek nem jó, hogy a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé állandóan ugyanazok kerülnek, meg hogy a csoportkör a nagyoknak bemelegítés az egyenes kieséses szakaszra. Mára az olyan együttesek is csak pofozógépnek jók, mint a Celtic, amely 1967-ben Európa legjobbja volt. Az embe­rek ütközetekre, kemény küzdelemre vágynak, és ennek érdekében történnek is lépések: az UEFA nemrég döntötte el, hogy 2018-tól a négy topbajnokság első négy helyezettje automatikusan főtáblás lesz.

De ez kevésnek tűnik. 

– Meggyőződésünk, hogy öt év múlva, amikor lejár a televíziós közvetítési joga a Bajnokok Ligájának, útjára indulhat egy új versenysorozat, ami már nem csak Európára korlátozódik. A világ legnagyobb klubjai versenghetnek a világ legnagyobb focitornájának címéért – jelentette ki Jacco Stewart, az Európai Profi Futball Ligák nevű, 24 országot tömörítő szervezet igazgatója (hazánk nem tag).

Európa óriásklubjai régóta nyitnak az ázsiai és az amerikai piacok felé, a Manchester United és a Real Madrid meccsére Amerikában simán megtelik egy száz­ezres stadion, Kínában annyi pénz van a fociban, hogy azzal az európaiak nem konkurálhatnak. 

– A labdarúgásnak hamarosan szüksége lesz egy globális színtérre. Nincs már semmi, ami megakadályozhatná egy új Szuperliga létrejöttét – tette hozzá Stewart.

Az új liga tagjai

Anglia: Arsenal, Chelsea, Liverpool, Manchester City, Manchester United

Ausztrália: Melbourne City

Brazília: Corinthians

Dél-Afrika: SuperSport United (Johannesburg)

Egyesült Államok: LA Galaxy, New York City

Franciaország: Lyon, PSG

Kína: Kuangcsou Evergrande, Shanghai

Németország: Bayern, Dortmund

Olaszország: AC Milan, Inter, Juventus

Spanyolország: Atletico Madrid, Barcelona, Real Madrid

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713598510
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713598510
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a veszélyjelzést: a fél ország figyelmeztetést kapott, de lesz itt még más is!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja