Választás elé állította fiatal párját Kemény Dénes

Nem akart sem újranősülni, sem harmadik gyermeket Kemény Dénes, ám végül mégis beadta a derekát. Kisfia már tízéves, az esküvőre pedig a közeljövőben kerül sor. 
Nem akart sem újranősülni, sem harmadik gyermeket Kemény Dénes, ám végül mégis beadta a derekát. Kisfia már tízéves, az esküvőre pedig a közeljövőben kerül sor. 

Harminchárom évvel az első esküvője után mondja ki újra a boldogító igent Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki tizenhét éve él együtt fiatal kedvesével, Renátával. A nagy nap dátumát ugyan nem árulta el, de a lánylérés titkaiba beavatta Krizsó Szilvia Libikóka talkshowjára jegyet váltott.

– Amikor már jó pár éve együtt voltunk, és ő kezdte betölteni a harmincadik életévét, felvetette, hogy szeretne esküvőt és gyereket. Én azt mondtam neki: nekem már volt mindkettő, és egyiket sem szeretném. Voltam már nős, van két nagyfiam. Nem tetszett neki a válaszom. Végül felajánlottam, a kettőből válasszon egyet. Természetesen a gyereket választotta, gondolván, egyszer csak megenyhülök - vallotta be Kemény a Radnóti Színház közönségének.

© Fotó: Facebook

Renáta hamarosan egy kis­fiúval, a ma már tízéves Márkkal ajándékozta meg párját, majd 2014 őszén végre elhangzott az a bizonyos lánykérés is.

– A pontos körülményekre nem emlékszem, de kettesben voltunk otthon. Kibontottam egy üveg rosét, és megkértem a kezét. Azt válaszolta, jól van, erre most alszom egyet. Tavaly ősszel aztán elmentünk egy tanár-szülő bálra, ahol egyszer csak odaszólt: elfogadom a lánykérést! Nem kapkodta el a választ.

A hatvankét éves pólólegenda túl balesetveszélyesnek tartja a gyűrűviselést, ezért nincs eljegyzési gyűrűje, azonban ettől függetlenül is boldog vőlegény.

– Nagyon örülök, mert Renáta repked. Intenzíven foglalkozik az eseménnyel, ami nemsokára lesz. Gyakran kérdezem, hol tart a szervezéssel, de valahogy mindig a ruhaválasztásnál – mosolygott Kemény. – Mondtam neki, ha eltelik harminchárom év, akkor újraházasodom. Kilenc­venévesen ki akar egy hetvenéves feleséget?