Sport

Váczi Zoltán: Nem hősök Királyék, csak focisták

Bors

Létrehozva: 2016.06.30.

<p>Elismeri, de túlértékeltnek tartja a magyar válogatott Európa-bajnokságon mutatott teljesítményét, és az edzői stábot is erősen kritizálja Váczi Zoltán. </p>

Forrás: MTI/1912Előre.hu

A korábbi válogatott focista szerint még most is kint lennénk az Eb-n, ha a portugálok ellen vereségre játszunk, és elkerüljük a csoportelsőséget. A kritikus állítja, erre egy felelős vezetőnek kellett volna utasítania a játékosokat.

– Felháborít, hogy csak nálunk nem volt olyan vezető, aki felismeri, hogy a csoport­elsőség nem jó – kezdte Váczi. – Ha másodikként vagy harmadikként jutunk tovább, elkerüljük Belgiumot, és most Izland vagy Portugália helyett mi lennénk ott a nyolc között.

A Békéscsaba egykori kiválóságát a szerényebb játékosok lenyűgözték, ellentétben Dzsu­dzsák Balázzsal és Király Gá­borral.

Csípős

Váczi Zoltán belecsapott a lecsóba. Azt gondolta, a zsíros szaftból majd mindenkire fröccsen, de csak önmagát mocskolta be. Inkább azon gondolkozzon egy sör és egy cigi között, az ő tehetségével miért csak ilyen kevésre vitte! // Szekeres Tamás

– Azok voltak a csapat gyengéi, akiknek húzni kellett volna a gárdát. Király amikor nem kellett, kijött, amikor kellett, nem jött ki a kapujából, Dzsudzsák pedig a Hősök terén megmutatta, jobban teljesít a mikrofon előtt, mint a pályán. Apropó, Hősök tere… Úgy fogadták őket, mintha világbajnokságot nyertek volna. Nem szabad túlértékelni ezt a teljesítményt, és a játékosoknak szerényebbnek kellett volna lenniük, és nem ünnepeltetni magukat. Az 1954-es vb-ezüst­érmeseket nem sztárolták így akkoriban – emlékezett vissza Váczi, akinek a szemében ezek a játékosok csak focisták, a hősök inkább azok az olimpiai bajnokok, akik legyőzik az egész világot.

Megélhetési magyar edzők

– Bántó ezt hallani, de gyengék vagyunk! Könnyen válunk hitetlenné, frusztrálttá és negatívvá. Csak erőlködünk, hogy megkaphassuk a pénzünket, mert kevés kivétellel MEGÉLHETÉSI EDZŐK vagyunk! Inkább tanuljunk és ismerjük el mások munkáját, sikerét! Irigylem Dárdai Palit, Bernd Stor­ckot a szakmai identitásuk megőrzéséért. Köszönet érte, hogy visszaadták az emberek hitét! – bírálta a magyar edzőket Nagy Tamás, a Pécs és a ZTE korábbi trénere.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142856_auto_resized.jpg
origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142554_auto_resized.png
metropol.hu

Ezt gondolják kollégái a Delta digitális műsorvezetőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713508215
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713508215
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713508215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget