Sport

Újpest-sállal pózolt a Kilimandzsárón Jurácsik Mátyás

szabó

Létrehozva: 2019.02.06.

Meghódította a Kilimandzsárót az Újpest egykori futballistája, aki boldogan emelte a magasba lila-fehér sálját a csúcson.

Forrás: Facebook

Ötvenkilenc évesen is kirobbanó erőnek örvend Jurácsik, az újpestiek egykori kiválósága, aki sikerrel mászta meg Afrika legmagasabb pontját.

– Egykor láttam az Ernest Hemingway regényéből készült Kilimandzsáró hava című filmet, amiről később ódákat zengtem a gyermekeimnek – mesélte lapunknak Jurácsik.

– Nem felejtették el, így elintézték, hogy egy utazási iroda jóvoltából eljussak Tanzániába, ahol egy tíztagú magyar csoport legidősebbjeként meghódíthattam az 5895 méter magas csúcsot.

Az egykor a Bundesligában is bizonyított futballista rövid idő alatt leadott a testsúlyából tizenhat kilót, konditeremben készült, majd múlt hétfő reggel indulva – olykor mínusz 15 fokos hidegben – pénteken felért a Kilimandzsáró tetejére.

– Feledhetetlen élmény, bár 4500 méteres magasságtól kezdődően megkínzott a magashegyi betegség. Tántorogtam, olykor saját magamat fedeztem fel magam előtt, mintha tükörbe pillantottam volna… Ám a csúcstámadás előtt szerencsére újra fittnek éreztem magam, és leküzdöttem az akadályt – mondta büszkén Jurácsik, aki ennek a kihívásnak a teljesítésével azt szerette volna példázni, hogy nagy baj, ha az idős futballisták elhagyják ma­gukat. 

Sőt azt javasolja a magyar futballedzőknek, ha lehetőségük nyílik rá, akkor erőnlétjavítás és kollektíva-kovácsolás céljából ők is másszák meg a játékosaikkal a Kilimandzsárót. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090640_auto_resized.png
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089258_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090002_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078877_auto_resized.jpg
vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632618
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632618
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított