Sport

Újabb lefagyós kihívás hódít a sportvilágban - fotók

Bors

Létrehozva: 2016.11.10.

<p>Évről évre elszabadul valamilyen internetes őrület, volt a Harlem Shake, amikor a mozdulatlanságból tébolyodott meg egyszerre minden résztvevő, aztán jött a jeges vizesvödör, most meg itt van az úgynevezett manöken kihívás (Mannequin Challenge).</p>

Ennek lényege, hogy minél több ember egyszerre lemerevedik, közben valaki a „próbababák” között grasszálva telefonnal pásztázza perceken át a modernkori szoboregyüttest. 

Az egész egy jacksonville-i középiskolából ered, és a diákok videója annyira megtetszett a helyi kosarasoknak, hogy azóta NBA- és NFL-csapatok is elkészítették a saját verziójukat. A New York Giants csapata speciel az öltözőben stábtagokkal, riporterekkel, együtt fagyott le, a Dallas Cowboys meccsről hazafelé menet a repülőn, míg Kentuckyban egy komplett kosárlabda­stadion, ahol potom 21 ezer néző volt a lelátón.

Az őrület kb. egy hete kezdődött, és persze már át is jött Európába. A Dortmund focistái például fitneszteremben, súlyzózás közben álltak bele a kihívásba. A közösségi élmény azóta túlnőtt a sporton, és már koncerteken, az amerikai elnökválasztási kampányban is megejtették.

Nincs mese, hamarosan tuti jönnek a magyar verziók is!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083219
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083219
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083219
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/uxQvw7TGI-KAxyvgCfP9PVDIrA87uxZXA3rw2xw3tTg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBiZDAxMGM4YmU5YjRjZmJhNmQ0NjRiNzUzOTdiN2I5.jpg
MŰTÉT

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk