Sport

Újabb balhé: Idős olimpikont zavart el Shane Tusup

kd

Létrehozva: 2017.06.03.

Az már korábban kiderült, Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup sajátjaként tekint az újonnan, milliárdokból megépült Duna Arénára. Ezúttal egy többszörös magyar és szenior világbajnok, olimpikon úszónő esett az amerikai tréner áldozatául. A 72 éves hátúszó szeretett volna magáról egy képet készíttetni, amint a rajtkövön ül fürdőruhában. Ez azonban nem tetszett Shane-nek, aki erélyesen azt mondta: be nem teheti ide a lábát.

– Nem kívánok nyilatkozni ebben az ügyben és nem is szeretném, ha névvel szerepelnék. Mocskos dolgok folynak most a magyar úszásban – zárta rövidre a beszélgetést lapunkkal az érintett sportolónő. Az ügyben kerestük Hosszúékat is. Tóth Fanni sajtófőnök türelmet kért, hogy megkérdezze Shane-től, valóban így történt-e, ám talán a floridai repülőút miatt, eddig nem kaptunk választ.

Nem ez volt az első eset

Shane Tusup már korábban is megtiltotta, hogy az Iron Aquatics úszóin kívül mások is a Duna Arénában tartózkodjanak. A négyszeres olimpiai bajnok úszó, Darnyi Tamás növendékei sem készülhettek az új uszodában. A Hajós és a Komjádi felújítása miatt ezért mobilmedencébe kényszerült mintegy ezer gyerek. A nemrégiben elhunyt Széles Sándor sem léphetett be, pedig tanítványát, Kalaus Valtert szerette volna felkészíteni a szenior vb-re. Ám mivel a mesteredző nem tartozott Hosszú Katinkáékhoz, nem tehette. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472513
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472513
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472513
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472513
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget