Sport

Ugyanolyan irtózatos elánnal készül pólós aranycsapatunk, mint sikerei idején

Bors

Létrehozva: 2017.08.04.

Mindenki beleadott apait, anyait, egykori háromszoros olimpiai bajnok vízilabdásaink kemény edzésekkel készültek a hétfőn startoló szenior vb-re.

Azt feltételeztük, hogy Kósz Zoltán másodedző irígykedik Szécsi Zoltánra és Gergely Istvánra.

De tévedtünk. Pedig Kósz volt olyan kiváló pólókapus, mint az említettek, akik végül is szerepelhetnek a veterán vízilabda vb-n.

– Mivel mindketten jóval fiatalabbak nálam, ráadásul a térdeim már korántsem nevezhetők egészségesnek a sok víztaposás miatt, szó sem volt arról, hogy vetélkedjek a két kapus valamelyikének posztjáért - mondja Kósz, aki Kemény Dénes egykori szövetségi kapitánynak segít a 40 év felettiek mezőnyében a szenior vb-n érdekelt együttesünk edzéseinek irányításában.

Meséli, Benedek Tibor volt szövetségi kapitányunk még manapság is 1 perc 4 másodperc alatt repeszt 100 méteren, továbbá a talán legnépszerűbb játékos, Kásás Tamás, azaz Kása ragyogó formában van, de a többiek is kellő elszántsággal várjak a hétfői rajtot.

– Csodálatos érezni, mennyire kedvelnek bennünket még ma is a sportszerető emberek - összegez Kósz, akinek szolnoki kapusedzőként óriási része van az úgymond  profi vb-ezüstérmes magyar válogatott hálóját őrző Nagy Viktor kapus felkészítésében. 

S hogy mi várható a Kemény vezette old boy-együttestől?

– Rendszeresen tréningeztünk, edzőmeccseket játszottunk a MAFC NB I/B-s felnőtt csapatával és az U15-ös magyar válogatottal, tehát jó lenne hazai közönség előtt tornát nyerni.

Rákérdeztünk, a néhány napja vb-ezüstérmet szerzett férfi válogatottunk kapitánya, Martz Tamás is felvette-e már a munkát?

– Természetesen. Múlt szombaton lejátszották a horvátok elleni vb-döntőt, és hétfőn már Tamás is ott volt a tréningen, zokszó nélkül végrehajtotta az utasításokat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5ZetN70L_OQcBzMPx4yvaJK8y7wYKXYSQc7CwrfrM5w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJhOWZlMDRhYWNhNTQ3OWU4NmQ3NDg1NTZjMzA2ODY5.jpg
MENTŐHELIKOPTER

Horrorbalesetet szenvedtek a magyar sportoló gyerekek, üzent a súlyos sérült

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik