Sport

TV-ben látjuk befejeződni az NB I-et

Bors

Létrehozva: 2020.05.01.

Zárt kapuk mögött fejeződik be idén az élvonalbeli focibajnokság. Leghamarabb május 23-án lesz újra meccs, a maradék nyolc fordulót heti két meccsel egy hónap alatt lezavarják. 

Újraindul, de a járványhelyzet miatt – jelen állás szerint – nézők nélkül fejeződik be az NB I. A legfrissebb kormányrenelet kimondja: augusztus 15-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani, a meccsek megtartását is csak zárt kapuk mögött enge­délyezik. 

– Május 23. és június 13. között tudnánk kezdeni. Ez esetben be tudjuk fejezni június végére, július legelejére a sorozatot  – nyilatkozta Csányi Sándor, az MLSZ elnöke. A zárt kapura viccesen reagálva azt mondta: zsúfoltak egyébként sem szoktak lenni a stadionok… 

Az üres lelátók leginkább a listavezető Ferencvárost sújtják, amelynek hazai meccseire a legtöbben, a mostani kiírásban átlagosan csaknem tízezren lá­togattak ki. 

–  A foci nézők nélkül mit sem ér! De ha nem rendeznének meccseket, abba a klubok mennének tönkre – mondta a Borsnak Hamberger Ádám, a Fradi szurkolói csoportjának, a Green Monstersnek a vezetője. – Most az egészség a legfontosabb, de reménykedem, mire a bajnoki cím eldöntésére kerül sor, addigra enyhülnek a szigorítások, és ott lehetünk a stadionban. Addig pedig a tévé előtt szurkolunk – tette hozzá. 

Habár az MTVA sajtóosztálya lapzártánkig nem erősítette meg információnkat, az M4 Sport és az m4sport.hu a lehető legtöbb hátralévő NB I-es meccset élőben közvetíti majd – így legalább a kanapén ülve láthatjuk befejeződni a szezont.

Átlagnézőszámok (hazai pályán)

1. Ferencváros 9 561

2. Diósgyőr 4 954

3. Zalaegerszeg 3 920

4. Mol Fehérvár 3 897

5. Debrecen 3 675

6. Honvéd 2 607

7. Kisvárda 2 481

8. Mezőkövesd 2 292

9. Újpest 2 147

10. Kaposvár 1 670

11. Puskás Akadémia 1 521

12. Paks 1 505

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713493509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713493509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713493509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713493509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140537_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget