Sport

Tud-e együtt dolgozni férjével Hosszú Katinka?

K. D.

Létrehozva: 2017.12.30.

Férjét itthon hagyva utazott el az Iron Lady.

Forrás: Fejér Bálint, Végh István

Zürich felé tartó repülőgépen látták Hosszú Katinkát. A háromszoros olimpiai bajnok a férje nélkül utazott a svájci városba, ami csatlakozási pont, így valószínű, hogy messzebbre repült. Egy biztos: nem versenyre ment. Talán nyugalomra vágyik. 

Erre utal, hogy a férjével közösen jegyzett Facebook-posztban elismerték: „kapcsolatuk nehéz időszakon, megpróbáltatásokon megy keresztül”. 

Egyébként is, az év végén általában már edzésbe szokott állni. Karácsonykor rendszeresen fut, a két ünnep között pedig újra medencébe csobban. Ahogy fogalmazott: így kerülhet versenytársai elé, ha akkor is úszik, amikor mások pihennek. Eközben edző férje, Shane Tusup tréningeket vezényel, ám a Duna Arénánál nem tűnt nyugodtnak, szinte be­robogott az úszókomplexumba, nem válaszolt az újságírók kérdéseire. Január első hetében Katinkának már biztosan munkába kellene állnia, de kérdés, hogy tudnak majd együtt dolgozni ezután Shane Tusuppal?

– Ha egy edző és egy versenyző között annyira megromlik a kapcsolat, hogy már nem bíznak egymásban, akkor az előbb-utóbb az eredményesség rovására megy. Ez általában edzőváltással végződik. A döntést a versenyző hozza meg – fogalmazott a Borsnak Hargitay András, a magyar úszóválogatott korábbi kapitánya.  

Katinka a világelitben

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség tagjai Hosszú Katinkát választották 2017 második legjobb női sportolójának, az első helyen Serena Williams végzett. A budapesti vb-n két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyerő, a decemberi koppenhágai rövid pályás Eb-n pedig hat számban győztes Katinka mindössze húsz vokssal maradt le az amerikai teniszező mögött.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget