Sport

Tragikus baleset: három halott drukkeréért is harcol a Vidi

Bors

Létrehozva: 2018.08.13.

<p>Szomorú véget ért a Vidi Debrecen elleni bajnokija. Habár a holnap már BL-selejtezőn pályára lépő bajnokcsapat pontot mentett (1-1), három szurkolója autóbalesetben meghalt.</p>

A három Vidi-szurkoló, egy 64, egy 67 és egy 75 éves férfi egy Mercedesszel tartott Székesfehérvárra Felcsútról még péntek éjszaka, amikor a 81-es úton Magyaralmás közelében egy Mór irányába haladó személygépkocsi eddig tisztázatlan okokból áttért a szemközti sávba, és frontálisan nekik ütközött.

A Mercedes ezután megpördült, majd egy Toyota oldalába rohant. A Mercedesben ülő három székesfehérvári férfi eközben olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.

A Toyotában egy háromgyerekes család utazott, ők sérülésekkel megúszták, mint ahogy a frontális ütközést előidéző autó két utasa is.

– Amikor közelebb mentem az összetört autókhoz, láttam, hogy nagy a baj. Borzalmas volt, a középső kocsiban meg sem mozdultak – magyarázta a Deltahirek.hu-nak egy busz­sofőr, aki értesítette a mentőket és a katasztrófavédelmet. 

A hírportál beszámolója szerint a roncsokból a tűzoltók feszítő-vágó berendezéssel szabadították ki a sérülteket, akiket a mentők azonnal kórházba szállí­tottak.

A Vidi hivatalos honlapján mély együttérzését fejezte ki az elhunyt szurkolók családtagjai felé.

– A holnapi, Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt a felcsúti Pancho Arénában megemlékezünk a szerencsétlenül járt szurkolóinkról. Bízunk benne, hogy a csapat jó eredménnyel tudja leróni kegyeletét az áldozatok emléke előtt – mondta lapunknak Gressó Gergely, a Vidi sajtófőnöke, aki az áldozatok pontos kilétéről nem rendelkezett információval.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított