Sport

Törös Károly Hosszú Katinka új edzőjéről: Salóra valahol számítottam!

szs

Létrehozva: 2018.07.14.

Telitalálatnak nevezi Törös Károly, a Magyar Úszó Szövetség utánpótlás bizottságának elnöke azt, hogy Dave Salo amerikai edzővel készül tovább Hosszú Katinka.

Forrás: Bors

Mint megírtuk, a háromszoros olimpiai bajnoknő Katinka benevezett egy Los Angeles-i meghívásos úszóviadalra, és ez alkalomból azt nyilatkozta a swimswam.com szakportálnak, hogy az augusztus 12. és 20. közötti, Glasgow-ban esedékes Eb-ig korábbi amerikai trénerével, Dave Salóval edz.

– Erre valahol számítottam - kommentál Törös úr - amikor arról értesültem, hogy a Egyesült Államokbanoban edz, mert valamiképpen feltételeztem, hogy felveszi a kapcsolatot Salóval.

Törös jó barátjának nevezi az amerikai trénert, olyan szakembernek, akinek remek úszók kerültek ki a keze alól.

– A kontinensversenyig eredményes együttműködésre számítok közöttük. Aztán hogy ez a munkakapcsolatuk a távolabbi jövőben is kitart-e, ezt képtelenség megtippelni, mindenesetre pozitív, jó előjel a skóciai Európa-bajnokság előtt. Ahhoz, hogy Salo a 2020-as tokiói olimpiára is felkészíti-e Katinkát? Ez megint csak a jövő kérdése. Egy ilyen kifejlethez igen sok egyeztetés szükséges, ha egyáltalán olimpiai bajnoknőnk netán tervez ilyesmit - ezt nem tudhatom.

Megkérdeztük Töröst: milyen típusú edzőnek ismeri Salót?

– Kemény, és hogy még pontosabban fogalmazzak: kedvesen, kedélyesen kemény, azaz tudja, hogy mikor és hogyan kell bánnia a versenyzőivel - hangzott a kiváló úszószakember válasza.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139413_auto_resized.jpg
vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137717_auto_resized.jpg
life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713550813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713550813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja