Sport

TOP7 magyar sportoló: Puskás, Papp esetleg Egerszegi az első?

Bors

Létrehozva: 2017.09.24.

7. Iharos Sándor

Ő az egyetlen magyar, akit valaha is a világ legjobb sportolójának választottak (1955). Összesen 14 világcsúcsot futott, ebből négyet váltóban. Egyidejűleg tartotta a világrekordot 1500-tól 10 000 méterig. Az 1956-os melbourne-i olimpiára topfavoritként a forradalom miatt nem utazott el.

6. Balczó András

Háromszoros olimpiai bajnok (egyéniben 1972-ben), világbajnokságokon csapatban is, egyéniben is ötször tudott nyerni, ez öttusában páratlan teljesítmény. Küldetés című filmje (1976) óriási feltűnést keltett a Kádár-kori Magyarországon.

5. Polgár Judit

Nővéreivel kétszeres sakk olimpiai bajnok, az egyetlen, aki a férfiak rangsorában is a legjobb tíz közé tudott kerülni. Korosztályos világbajnokságokat nyert a fiúk között, minden idők legjobb női játékosaként 25(!) évig vezette a világranglistát.

4. Gerevich Aladár

Az egyetlen magyar, aki hét olimpiai aranyat gyűjtött. A zseniális kardozó egyéniben 1948-ban végzett az élen, csapatban hatszor is a győztes együttes tagja volt. Első aranyát 22 évesen, az utolsót ötvenen túl (!) nyerte. Kilencszeres világ-, hatszoros Európa-bajnok.

3. Egerszegi Krisztina

Ő a TOP 7 rovatunkban a minden idők legnagyobb úszói között is szerepelt már. Ötszörös olimpiai bajnok (történelmi tripla 200 háton!), minden idők legfiatalabb ötkarikás győztese (14 évesen nyert), többszörös világ és Európa-bajnok, világrekorder.

2. Papp László

Az első bokszoló, akinek sikerült az olimpiai triplázás (1948, 52, 56). Utána (a párt engedélyével!) profinak állt, és veretlen Európa-bajnokként vonult vissza – a világbajnoki címért nem engedték (a párt!) ringbe lépni. Szövetségi kapitányként is volt olimpiai bajnok (Gedó György).

1. Puskás Ferenc

Öcsi mindmáig a legismertebb magyar (sportoló). Ugyan a vb-döntőn vereséget szenvedett a válogatottal, de a legendás Aranycsapat szellemi vezére volt, olimpiai aranyérmes, a 6:3-as meccs egyik hőse. Pályája végén a Real Madrid szupersztárja lett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146442_auto_resized.jpg
origo.hu

Melltartó nélkül vezette a híradót a műsorvezetőnő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713620110
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143768_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713620110
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713620110
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713620110
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713620110
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja