Sport

Tóni bácsi nélkül nincs tenisztorna

jk

Létrehozva: 2014.02.11.

Egy kis bugaci tanyáról az ország másik végébe is elutazik egy jó teniszmeccsért Hajagos Antal. A 71 éves nyugdíjas földművesnek bérelt helye van a tornákon.

Hajagos Antal 2009 óta a hálóhoz és a labdához hasonló „kelléke” a hazai teniszversenyeknek. Korábban is érdekelte a játék, ám nyugdíjasként ingyen utazhat, így már a helyszínen szurkol. A másfél hetes római-parti WTA-tornára naponta feljött Pestre bugaci tanyájáról, este vissza, pedig a vasútállomástól nyolc kilométert kell hazáig kerékpároznia.

– Parasztemberként fogott meg egy életre a tenisz, Vitray Tamás régi közvetítéseiből tanultam meg a játékot – mondta a 71 éves Tóni bácsi, aki természetesen Babos Timiék Fed Kupa-mérkőzésein is ott izgult.

– Ez úri sportág, úri közönséggel, és még a mosdó is méltó a színvonalhoz. Állandó szurkolótársaim is áldozatokat hoznak a játék miatt, János barátom Békéscsabáról jár a meccsekre, Miklós pedig teniszblogot vezet, egyszerűen mindent tud a sportágról, de Lacit sem lehet eladni ebben a műfajban.

A rossz nyelvek szerint Antal bácsi állítólag még kisunokája születésnapját is eltolta néhány órával a Fed Kupa miatt, mondván, szülinap minden évben van, Fed Kupa ennél ritkábban. – Babos Timi mindannyiunk számára maradandó élményt szerzett, egyrészt azért, mert megverte a ranglista tizedik helyén álló román Simona Halepet, másrészt pedig megmutatta, milyen nagy szíve van. Nélküle aligha lettünk volna ötödikek.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713403509
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139399_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Szentkirályi Alexandra: Változást Budapesten! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713403509
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713403509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713403509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713403509
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget