Sport

Tomori: Ettől még Rasmussen nem dől a kardjába

Szabó Sándor

Létrehozva: 2016.12.07.

<p>Az MTVA szerint kétszázhuszonötezren nézték végig a tévében kézilabda-válogatottunk hétfő esti vergődését. Bár ne láttuk volna!</p>

Forrás: Végh István

Tragikusabban nem is kezdődhetett volna Görbicz Anitáék svédországi Eb-szereplése, ugyanis tizennégy, eddig kivétel nélkül megnyert hivatalos derbi után először kaptunk ki Csehor­szágtól – amúgy kvartettünk leggyengébb tagjától. A 27-22-es zakót követôen megeshet az a szégyen, hogy három derbi után összerámolnak a lányok  és hazatérnek. Kétségtelen, ki­lenc alapembere nélkül állt fel a Kim Rasmussen-gárda, amelynek tagjai nem vállalkoztak átlövésre, s mindvégig egymást múlták felül stresz-szelésben. Ettől függetlenül: a dán csodaedző erre az egy fontos derbire készült fél éven keresztül, mégis arcpirító verés lett a vége. 

– Hadd bocsássam előre: Rasmussen nem az a fajta ember, aki a kardjába dől egy kisiklás után, másrészt honfitársai ellen mindenképpen bizonyítani próbál – mondja Tomori Zsuzsa, a győriek két térdműtét után lábadozó átlövője.

De ettől még óriási a baj: alulmúlhatjuk az 1996-os és 2010-es mélyrepülést, amikor a 10. helyen végzett a csapatunk. Ne beszéljünk mellé: a ma esti folytatásban Dánia ellen fikarcnyi esélyünk sincs, pénteken Montenegrót esetleg megverhetjük, és ez esetben megúszható a sportágtörténeti blamázs, azaz a villámgyors búcsú három ve­réssel.

– Ha a kapitány a védekezést stabilizálja, nem kell temetni a lányokat. Ez egy új, formálódó válogatott, amelynek, úgy hiszem, kell még néhány év közös érlelődés – tette hozzá Tomori.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670112
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított