Tassi duplázott a Hungaroringen

A túraautó-vb pilótája, Michelisz Norbert nem titkoltan azért szállt be a hazai hétvégén a TCR-sorozatba, hogy saját tulajdonú csapata, a M1RA pilótáit segítse. Végül olyan ösztönzőleg hatott versenyzőire a jelenléte – na és az edzéseken és a kvalifikáción gyűjtött tapasztalata –, hogy a 18. évét a napokban betöltő Tassi Attila mindkét mogyoródi futamot megnyerte, s ezzel a vb-pontverseny élére állt, míg az olasz Roberto Colciago a második mögötte.

Tassi Attila (jobbra) megtáltosodott attól, hogy főnöke, Michelisz Norbert is beszállt a versenybe © Czerkl Gábor

A délelőtti versenyen Tassi a főnökét lerajtolva került az élre, ahol aztán nyugodtan autózhatott a leintésig, ugyanis Michelisz szépen fedezte a hátát, s ezzel behúzták a kettős győzelmet. A délutáni versenyen a fordított rajtsorrend miatt már nehezebb helyzetben volt a nyolcadik helyről induló Tassi dolga, de így is megcsinálta, igaz, ehhez egy kis szerencsére, azaz az élboly koccanására is szüksége volt.

– El sem hiszem, vezetem a bajnokságot! – lelkendezett a fiatal pilóta, aki ebben a kategóriában még sosem állt a dobogó tetején, vagyis lesz mit ünnepelnie.

Volt ok az ünneplésre, az újonc M1RA csapat mindent vitt a Hungaroringen © Czerkl Gábor

Michelisz rendkívül boldogan, bár egy kicsit fáradtan zárta a napot.

– Az volt a fő cél, hogy a csapat profitáljon a szereplésemből, ami maximálisan bejött. Nagyon élveztem a hétvégét, főleg, mert versenyzőként most sokkal lelazultabb lehettem. Az más kérdés, hogy csapattulajdonosként vi­szont kismillió dologgal kellett foglalkoznom. De megérte! – értékelt Michelisz.