Sport

Talmácsi Gábor Thaiföldön töltődik fel az új évre

csb

Létrehozva: 2017.12.20.

Talmácsi Gábor elmenekül a ma­gyar télből, és az ünnepek előtt Thaiföld felé veszi az irányt, hogy aztán egészen februárig vissza se nézzen. 

– Nagyon rám fér már a pihenés, ugyanis nyáron is csak egy hét szünetem volt. Persze eszemben sincs panaszkodni, örülök, hogy ennyi feladatom van – mondta a világbajnok gyorsasági motoros.

– Egyrészt ott volt a 18 MotoGP-futam szakkommentálása, a márkanagyköveti munkáim, az utánpótlás-nevelés, a motivációs tréningjeim, na és a tanulmányaim, hiszen idén diplomáztam le a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri szakán, most meg edzőképzésen veszek részt.

Persze, aki kicsit is ismeri Talmát, tudja, úgysem bírja ki egy hónapig anélkül, hogy nyeregbe ne pattanjon. 

– Sok helyen jártam már Thai­földön, de Koh Samuit még nem láttam, oda feltétlenül elmegyek. Na meg a nemrég épült burirami Chang nemzetközi pályára is kíváncsi vagyok, hiszen ott meg még sosem motoroztam. Ezen kívül van kinn egy magyar sportiskola, nekik is segítek majd motoros képzést tartani. Ez az együttműködés akár hosszú távon is működhet, mivel télen ideális hely lenne az európai versenyzőknek ott edzőtáborozni – teszi hozzá, s nem titkolja, szívesen alakítaná úgy az életét, hogy tavasztól őszig Magyarországon, télen viszont Thaiföldön lakjon. Így ugyanis elkerülhetné az európai hideget, amit nagyon nem szeret. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek