Sport

Szívós István: Fiam, így is büszkék vagyunk rád

Bors

Létrehozva: 2016.08.18.

<p>Szívhez szóló szavakkal vigasztalta fiát Szívós István, aki ugyanúgy olimpiai bajnok volt, mint az ő édesapja. Márton nem lesz az, de ettől még a család nagyon büszke rá.</p>

Azzal, hogy Benedek Tibor csapata büntetőkkel kikapott a montenegróiaktól a férfi pólótorna negyeddöntőjében, eldőlt, hogy megszakad a hagyomány a Szívós családban, ahol apa és fia egy­aránt olimpiai bajnok lett. A 34 éves Márton nyakába nem kerül ötkarikás arany. A fájó vereség után Marci anyukája, Márta SMS-t küldött neki. Miután az üzenet átért a Föld másik oldalára, hamarosan csörgött az itthoni telefon. 

– Többnyire én beszéltem. Elmondtam neki, hogy nem lehet mindenkiből olimpiai bajnok – árulta el az 1976-ban, Montrealban győztes Szívós István. 

– Ami­kor pályája csúcsán volt, és a világ legjobbjai között emlegették, kétszer is kikerült az ötkarikás csapatból. Aztán át­esett egy komoly betegségen, mégis fölállt a padlóról. Elmondtam neki, ez nagyszerű sportemberi teljesítmény. Világ- és Európa-bajnok vagy, részt vettél két olimpián, roppant büszkék vagyunk rád! 

Szívós István hozzátette, ma­nap­ság olyan nagy a versengés és olyan kicsi különbségek döntenek, hogy aki dobogóra állhat, az a szemében egészen óriási teljesítményt nyújt. Sőt!

– Minden magyar sportolóra, aki eljutott Brazíliába, nagyon büszke vagyok.

Még Benedek csapatára is, jóllehet sokan kudarcként ítélik meg a szereplését. 

– A világ legjobbjai azonos já­tékerőt képviselnek, az egyik nap az egyik, a másik nap a másik nyer egy góllal. Most nekünk nem jött össze. De nem lehet kétség: ott vagyunk a legjobbak között. Mindemellett a korábbi versenykiírás, ahol a csoportgyőztes egyből a négy közé jut, korrektebbül tükrözné az erőviszonyokat, és akkor ugye a négy közé kerültünk volna. 

A drukkerek többet reméltek

Benedek Tibornak az olimpia után illene lemondania. Kiváló játékos volt, sajnos nem jó edző, vezető. Egész Magyarország sokkal jobb eredményt várt. grazini (nso.hu)

Ez a generáció, be kell látni, sokkal gyengébb, mint Kemény Dénes csapata. gilga (nso.hu)

Elejétől fogva nyögvenyelős, gyönge játékot produkáltak... Sándor Sz. (Facebook)

A meccs előtt arról volt szó, hogy ők fizikailag erősebbek, de mi jobbak vagyunk. Ebből semmi nem látszott a medencében, nagyon gyengék voltunk. Óriási csalódás hogy itt a vége, és hogy így. cabernet (origo)

Lássuk be, csak nüanszokon múlt! Ha a büntetőknél jobban koncentráltak volna a srácok, most mindenki hősökről beszélne. S. Jóska (Facebook)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085164_auto_resized.jpg
vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711699815
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711699815
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított