Szingli a focisztár: Szalai Ádám szakított barátnőjével

Szingli a focisztár: Szalai Ádám szakított barátnőjével

válogatott
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 13. 05:00
Ezért posztol bulizós fotókat a csatár: már nincs együtt modell barátnőjével, Csillával Szalai Ádám, a Hoffenheim válogatott csatára.
Bors

A szakítás pontos okát nem ismerjük, de a Budapesti Kommunikációs Főiskolán végzett, modellként dolgozó Csilla baráti köréből a Bors úgy értesült, a fiatalok még az Európa-bajnokság előtt különváltak.

Szalai 2012 óta alkotott egy párt a 24 éves, szemrevaló lánnyal, aki egy ideig Düsseldorfban élt, így elképzelhető, hogy annak idején Németországban ismerkedtek össze. Kapcsolatukról szinte semmit sem lehetett tudni, mert Szalai régóta kerüli a hazai bulvársajtó érdeklődését, de a német lapoknak sem teregette ki soha a magánéletét.

A focista utoljára tavaly szeptemberben posztolt ki Csillával közös fotót a közösségi oldalán, amikor egy magángéppel szabadságra utaztak. Ez a kép ugyan még mindig fellelhető a Facebookon, ám Szalai azóta kizárólag a focistakar­rierjével kapcsolatos élményeket, illetve az Eb-t követően a barátokkal, családtagokkal közös bulizás, nyaralás emlékezetes pillanatait osztotta meg a nagyvilággal.

A felhőtlen szórakozás, és a tornán mutatott jó teljesítmény mindenesetre arra utal, hogy a csatárt nem viselte meg a szakítás, inkább mintha felszabadította volna.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.