Sport

Szétrúgták a veséjét, befejezi a kézilabdát

szs

Létrehozva: 2018.11.02.

Vizsgálat indult, miután a Kóka 20 éves kézise, Szalkai Adrienn olyan súlyosan megsérült, hogy szinte a teljes jobb veséjét el kellett távolítani.

A női kézilabdázás nem a kisasszonyok sportja, Szalkai Adrienn súlyos sérülése is ezen állítás igazát példázza. Az ifjú játékos veséjét szétrúgták a Százhalombatta elleni, Pest megyei meccsen, ezért úgy döntött, hogy felhagy a verseny­sporttal.

– A második félidő felénél igyekeztem feltartóztatni a vendég százhalombattaiak rohamát, amikor egyik játékosuk oldalról érkezve a bordám alatt a térdével erősen megrúgott – emlékezett vissza a szörnyű pillanatra az át­lövő, akit még mindig az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben kezelnek.

Adrienn – már a meccs elején is megütötték, egy szélen vezetett akciónál a szemébe csaptak, és az bevérzett – azonnal érezte, óriási a baj.

– Fájdalmamban ordítottam, miközben hallottam, nem mozdítanak el fekvő pozíciómból azért, mert attól tartottak, hogy súlyos belső sérülést szenvedtem. Fél óráig feküdtem mozdulatlanul a pályán, mielőtt a mentők elszállítottak. Azt sose felejtem el, hogy a battai lányok sürgették a csapattársaimat, vonszoljanak már le, hadd folytatódjon a meccs, mert nincs kedvük későn hazaérni…

Adrienn Budapesten kétórás műtéten esett át, három részre szétrobbant jobb veséje legnagyobb részét kioperálták. Még nem tudja, mikor hagyhatja el a kórházat.

– Az eset következményeként eldöntöttem, hogy tizenegy év után abbahagyom az aktív spor­tot, a jövőben csakis gyógymasszőri tanulmányaimnak, a hivatásomnak élek – tette hozzá szomorúan.

A battaiak valószínűleg nem ússzák meg következmény  nélkül a keménykedést. A Pest megyei kéziszövetség ugyanis teljes körű vizsgálatot indított, hogy kiderítse, kit, kiket terhel a felelősség a súlyos sérülés miatt.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145007_auto_resized.png
hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143035_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Anyukája mellett szinte eltörpül a Szegedi Vadaspark legújabb, cuki lakója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja