Sport

Szétkapkodja Európa a magyar válogatottat

Vtr

Létrehozva: 2015.11.24.

Fél Európa Nagy Ádámot és Kleinheisler Lászlót akarja, de sorban állnak a klubok Guzmics Richárdért és Kádár Tamásért is. Az Eb-kvalifikációval visszakerültünk a futballtérképre.

Hétfő reggel óta folyamatosan csörög a magyar válogatott játékosok menedzsereinek telefonja.

– Ez még nem jelenti, hogy máris kinyílt a pénzeszsák – magyarázta lapunknak Vladan Filipovics, akinek több védence is akad a nemzeti együttesben. Szerinte az Eb-szereplés nagyban befolyásolhatja egy-egy játékos árát, s felhozta a bosnyák Besic példáját, akiért már a vb előtt is mutatkozott érdeklődés a Fradinál, ám végül a tornán mutatott kiváló teljesítményével adta el magát az Evertonnak.

– Az biztos, hogy ezentúl egyre érdekesebbé válnak a magyar játékosok, de hogy mennyivel megy fel az áruk, az az Eb után derül ki – tette hozzá.

– Most, hogy ott vagyunk Franciaországban, kirakatba kerültünk. Eddig nem volt boltunk a sétáló utcában, most már van. Ez persze még nem jelenti, hogy rendszeresen vásárolnak majd nálunk – szemléltette a helyzetet Kövesdi Viktor az CM Group Menedzseriroda társigazgatója.

Az ügynökök abban is egyetértenek, hogy akadtak kiemelkedő teljesítmények. Király Gábort dicsérték, de kora miatt ő nem jöhet számításba. Kleinheisler László és Nagy Ádám kapós lett, mindkettőjükre felfigyeltek a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató török Bursaspornál is.

– Ádám után sokan érdeklődtek, de az Eb-ig biztosan marad a Fradiban – árulta el Kövesdi.
Miután a védelem hibátlanul teljesített a norvégok elleni párharcban, s közülük is kiemelkedett Guzmics Richárd és Kádár Tamás, előbbit a Lazio vinné, de ha a római üzlet nem jön össze, akkor is sanszos, hogy Krakkót egy nyugat-európai városra cseréli. 

– Kádár 25 éves, a posztján még fiatalnak számít, ha az Eb-n is hasonló teljesítményt nyújt, szép karriert futhat még be – vélelmezte a Lech Poznan védőjéről Kövesdi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja