Sport

Szerelmével szurkol testvéréért a pólós Jansik

K. D.

Létrehozva: 2018.07.21.

Szerelmével, Verrasztó Evelynnel szurkol a magyart férfi vízilabda-válogatott Eb-szereplésének az FTC pólósa, Jansik Szilárd, aki elsősorban testvéréért, Dávidért izgul.

– Nem mondhatnám, hogy nagy vízilabda-szakértő lenne Evelyn, igaz, előttem nem is nagyon követte a sportágat, de gyorsan tanul, már szinte mindent tud. Én is szép lassan rázódom bele az úszásba, tervezem, hogy elkísérem a glasgow-i Eb-re is – mondta a Borsnak Jansik, aki szereti, ha élőben buzdítja szerelme. – Amíg a medencében vagyok, nem gondolok rá, ám utána jó érzés megölelni.

Szilárd találkozóira nemcsak Verrasztó jár, hanem szülei is, akik nehéz helyzetben voltak a bajnoki döntő idején, ugyanis a két fiú egymás ellen játszott. A  fiatalabbik Jansik az FTC-t erősíti, míg bátyja a Szolnokban pólózik. – Megpróbálnak pártatlanok maradni, annak szurkoltak, hogy mindketten jól játszunk. Talán annyiban szorítottak nekem egy picit, hogy nekem ez volt az első bajnoki aranyam, míg a tesóm már háromszor ünnepelhetett.

A zöld-fehérek védője szerint a legfontosabb a válogatottnak, hogy bejusson a legjobb négy közé, mert ott már bármi megtörténhet. Az első akadályt borzalmasan vette Märcz Tamás csapata, ugyanis a németekkel ikszelt (4-4), de így is csoportmásodikként jutott tovább, ahol a negyeddöntő rájátszásában Hollandiával csap össze.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17128621_auto_resized.jpg
origo.hu

Erre várt és ettől félt a világ: Oroszország megszólalt Irán Izrael elleni támadásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713268510
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132913_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130515_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133074_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713268510
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130239_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Kétéves lett Rácz Jenőék kislánya - megható sorokkal köszöntötték a szülei Kamillát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján