Szerelmével Balin ünnepelt Babos Tímea

Szerelmével Balin ünnepelt Babos Tímea

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 09. 09:15
K. D.

Kicsattan a boldogságtól a párosban immár kétszeres világbajnok, valamint Grand Slam-győztes teniszező, Babos Tímea. Tavaly még sírva ünnepelte vb-győzelmét, s akkor arról beszélt, rendkívül hosszú és nehéz éven van túl, ennek szólnak a könnyek. Mára azonban teljesen kicserélték, a tegnapi sajtótájékoztatón fülig érő mosollyal állt az újságírók elé.

– A második vb-címem után óriási teher került le a vállamról. Az új edzőm, Nikola Horvat és a szakmai stábom rengeteget segít – mondta a Borsnak Timi.

– Azt tudni kell rólam, hogy a civil életben mindig mosolygós, életvidám vagyok, de ha teniszről van szó, picit befeszülök. Ezt változtatta meg bennem Nikola, aki hihetetlenül pozitív ember, mindig csak a jót látja bennem. A 25 éves soproni teniszező szokásához híven, ismét meglepte magát egy-két ajándékkal a vb-győzelme alkalmából. A már hagyománynak számító új cipő mellett az idén nyaralásra is ju­tott ideje.

– Kettesben utaz­tunk el Balira a párommal, Péterrel. Évek óta terveztem, hogy kicsit kikapcsolódom a hosszú szezon után, de valamiért mindig lebeszéltem ma­gam a nyaralásról – magyarázta Timi, aki most hat hetet tölt itthon, mielőtt nekivág az év első Grand Slam-tornájának, az Australian Opennek.

– Az utolsó pihenős hetemnek minden percét ki akarom élvezni. Hétköznapi dolgokat szeretnék csinálni: bevásárolni, főzni. Számomra ezek a dolgok nyújtják a legnagyobb boldogságot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.