Sport

Szerelme repítheti a top 100-ba Fucsovicsot

K. B.

Létrehozva: 2017.04.28.

Fernando Verdascót csak megszorongatni tudta a budapesti ATP-tornán Fucsovics Márton, aki minden szabadidejét párjával tölti.

Nem itt kellene tartania 25 évesen Fucsovics Mártonnak – ezt saját magáról nyilatkozta a minap az ország első számú férfi teniszezője. A 154-nél előkelőbb helyre vágyik a világranglistán.

– Nem gondolom, hogy le lennék maradva, de nem vagyok megelégedve a helyezésemmel – mondta lapunknak Fucsovics. – Fő célom már évek óta bejutni a top 100-ba, és úgy érzem, most jó úton járok. Remélem, még az idén összejön. Ehhez egy-egy olyan skalpot kell begyűjteni, mint Mihail Juzsnijé vagy Verdascóé – tette hozzá a teniszező.

Spanyol ellenfeléről elárulta, nem volt beszédes kedvében a meccs után: – Nem mondott semmit, kezet fogtunk, gratuláltam neki – emlékezett vissza Fucsovics, és elmesélte, mi zajlik le egy ilyen meccs után az öltözőjében. – Ilyenkor nagyon csalódott vagyok, az edzőm pedig próbálja bennem tartani a lelket. De nem vigasztalással, inkább arról beszél, mi volt a jó, mit kell még jobban csinálnom.

A budapesti ATP-tornáról való kiesését már csak azért is bánja, mert nagyon ritkán tud ennyi magyar előtt pályára lépni. De, hogy mivel telik egy napja, ha épp nem versenyez? – Felkelek, kijövök a pályára teniszezni pár órát, délután kondi, és utána jár egy kis pihenés – meséli Fucsovics, aki minden szabadidejét csinos barátnőjével, Anett-tel tölti.

– Engem az kapcsol ki, ha a barátnőmmel lehetek. Vele töltöm minden szabadidőmet. Hogyha külföldön vagyunk versenyen, és van egy-egy szabadnapom, elmegyünk sétálni, várost nézni, ilyesmi – mondta Fucsovics, aki nagyjából fél éve nem járt szülővárosában, Nyíregyházán, de mint mondja, már nem is annyira hiányzik neki, annyira megszokta a távollétet.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145671_auto_resized.png
metropol.hu

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145426_auto_resized.png
metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141642_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713597010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713597010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja