Szerbiában jár oviba Janics Natasa kislánya

Janics Nati és férje, Andrian 2010 óta házas, azóta szinte minden idejüket együtt töltik. Évente talán ha két nap van, amit külön vannak, életük a kajak-kenu körül forog. Eddig kislányukat, az ötéves Milanát mindenhova vitték magukkal, járt velük a bolgár és a mexikói edzőtáborban, ismer mindenkit a kajakos közegben, gyönyörű mosolyával elbűvöli a teljes mezőnyt, de a szülei most úgy döntöttek: kell a kislánynak az állandóság.

– Több oka is van annak, hogy így határoztunk – kezdi Nati. – Egyrészt mi Andróval egy keverék nyelvet használunk, amit rajtunk kívül senki sem ért, ez a szerb és a bolgár egy furcsa mixelése. Egyre több gondja volt Milanának abból, hogy ő is ezt a nyelvet beszéli, egyszerűen nem értik meg a társai. Másrészt egyre jobban igényli a saját korosztálya társaságát. Az, hogy mindenhova vittük magunkkal, addig nem okozott gondot, amíg kicsi volt. De most már szeretne a vele egykorúakkal játszani, beszélgetni, ám ha velünk van az edzőtáborban, akkor csak felnőttekkel találkozik. Vagyis ez az élet nem mehetett tovább: egy nem létező nyelven beszélt, és csak felnőttekkel érintkezett.

– Ezért jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha az olimpiáig Bácskapalánkán járna oviba. Anyukám örül, hogy a gondját viselheti, ott végre csak egy nyelven kommunikál, és nem keveri a bolgárt, a szerbet, a magyart, az angolt és a spanyolt – merthogy a mexikói edzőtábor idején még ez a nyelv is bekavart neki –, úgy érzem, hogy most ez a legjobb, amit érte tehettünk. Nekem persze szörnyen hiányzik, naponta többször is beszélek vele Skype-on, de az ő érdekében meg kellett hoznunk ezt a döntést. Tudom, hogy ezeket a hónapokat nem pótolhatom be soha, de igyekezni fogok, és persze amikor csak tehetem, rohanok hozzá haza Bácskapalánkára.