Sport

Szerbiában jár oviba Janics Natasa kislánya

T. R.

Létrehozva: 2016.05.15.

Nehéz döntést hozott Douchev-Janics Natasa és bolgár férje, Andrian Dusev: Nati szülőfalujába, Bácskapalánkára íratták be oviba Milanát.

Janics Nati és férje, Andrian 2010 óta házas, azóta szinte minden idejüket együtt töltik. Évente talán ha két nap van, amit külön vannak, életük a kajak-kenu körül forog. Eddig kislányukat, az ötéves Milanát mindenhova vitték magukkal, járt velük a bolgár és a mexikói edzőtáborban, ismer mindenkit a kajakos közegben, gyönyörű mosolyával elbűvöli a teljes mezőnyt, de a szülei most úgy döntöttek: kell a kislánynak az állandóság.

– Több oka is van annak, hogy így határoztunk – kezdi Nati. – Egyrészt mi Andróval egy keverék nyelvet használunk, amit rajtunk kívül senki sem ért, ez a szerb és a bolgár egy furcsa mixelése. Egyre több gondja volt Milanának abból, hogy ő is ezt a nyelvet beszéli, egyszerűen nem értik meg a társai. Másrészt egyre jobban igényli a saját korosztálya társaságát. Az, hogy mindenhova vittük magunkkal, addig nem okozott gondot, amíg kicsi volt. De most már szeretne a vele egykorúakkal játszani, beszélgetni, ám ha velünk van az edzőtáborban, akkor csak felnőttekkel találkozik. Vagyis ez az élet nem mehetett tovább: egy nem létező nyelven beszélt, és csak felnőttekkel érintkezett.

– Ezért jutott eszünkbe, hogy mi lenne, ha az olimpiáig Bácskapalánkán járna oviba. Anyukám örül, hogy a gondját viselheti, ott végre csak egy nyelven kommunikál, és nem keveri a bolgárt, a szerbet, a magyart, az angolt és a spanyolt – merthogy a mexikói edzőtábor idején még ez a nyelv is bekavart neki –, úgy érzem, hogy most ez a legjobb, amit érte tehettünk. Nekem persze szörnyen hiányzik, naponta többször is beszélek vele Skype-on, de az ő érdekében meg kellett hoznunk ezt a döntést. Tudom, hogy ezeket a hónapokat nem pótolhatom be soha, de igyekezni fogok, és persze amikor csak tehetem, rohanok hozzá haza Bácskapalánkára.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713402307
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139652_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Zelenszkij már türelmetlen: „Ukrajnának szüksége van arra, hogy az Európai Unió teljesítse, amit ígért”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713402307
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713402307
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713402307
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713402307
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget