Sport

Szenteste is edzést vezényel Guardiola

Bors

Létrehozva: 2019.12.24.

Gúnyosan megköszönte a sűrű karácsonyi programot az angol fociszövetségnek a City menedzsere, Pep Guardiola. 48 órán belül két bajnokit játszanak.

Forrás: AFP

Panaszkodik a minden eddiginél sűrűbb karácsonyi Premier League-programra a Manchester City. Bár már megszokhattuk, hogy az angolok végigfocizzák az ünnepeket, idén több csapat is 48 órán belül két meccset játszik a héten.

– Írtam levelet a szövetségnek, amelyben megköszöntem a programot, és leírtam, mi majd a két meccs között fogyasztjuk el az ün­nepi menüt – szúrt oda a szervezőknek a City mene­dzsere, Pep Guardiola, akinek csapata pénteken a Wolves otthonába látogat, majd vasárnap a Sheffieldet fogadja.

A két bajnoki kezdési időpontja között csupán 46 óra és 15 perc telik el.

Ennyi idő múlva lépnek ismét pályára

44 óra 45 perc: Wolves

45 óra 30 perc: Newcastle, Leicester, Bournemouth

46 óra 15 perc: Manchester City

48 óra: Southampton, Watford, Everton, Brighton, Aston Villa, Crystal Palace

50 óra 15 perc: Man. Utd.

50 óra 30 perc: Norwich, West Ham

52 óra 45 perc: Burnley

53 óra: Tottenham

68 óra 30 perc: Liverpool

71 óra: Chelsea, Arsenal

75 óra: Sheffield

– Edzünk 23-án és 24-én. A 25. szünnap, majd 26-án már edzés, pénteken pedig meccs – árulta el a csapat programját a katalán szakember. Játékosa, Kevin De Bruyne úgy fogalma­zott: embertelen ilyen sűrűn futballozni. 

A Citynél egyébként csak négy csapatnak sűrűbb a program­­- ra, a legrosszabbul a Wolverhampton járt, amely 44 óra és 45 perc eltéréssel játszik két bajnokit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142134_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145140_auto_resized.jpg
travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713571511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713571511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja