Széles: tíz orvosból kilenc végképp lemondott rólam

Ahhoz képest, hogy sok orvos már lemondott róla, igen jó színben van Széles Sándor. Szerinte a Komjádi levegője gyógyhatású, előnyös.
Ahhoz képest, hogy sok orvos már lemondott róla, igen jó színben van Széles Sándor. Szerinte a Komjádi levegője gyógyhatású, előnyös.

Január eleje óta – többé-kevésbé – rendszeresen ott van a medence partján az olimpiai bajnok Gyurta Dániel mestere, Széles Sándor. Kevesen hittek a visszatérésében, hiszen a kazanyi vb-ről nagyon betegen került haza. Hónapokig kórházban volt, szinte csontvázzá soványodott, de az uszodai légkör, a tanítványok és a hűséges kollégák erőt adtak neki.

– Tíz orvosból kilenc már végképp lemondott rólam, de most is itt vagyok – mondta a mester­edző. – Egy óra múlva befejezzük a tréninget, aztán megyek a török fürdőbe szaunázni, majd délután újra itt vagyok. S annyira jó étvágyam van, hogy már nem árt vigyázni a súlyomra.

Széles a korábbiakhoz képest most kímélő üzemmódban dolgozik, több feladatot vállal a mellette dolgozó csapat, azaz Kovácshegyi Ferenc és Virth Balázs.

© Fotó: Bánkúti Sándor

– Tizenhét éve dolgozik együtt ez a trió, szóval már egymás gondolatait is ismerjük – árulta el Virth.

– A táborokban ők nyomják a stoppert, nekem inkább az elméletben jut szerep, az edzésterveket én írom – folytatta a hatvanéves Széles.

– Nagyobb szerephez jut a csapatmunka. Nem véletlen, hogy egyre többször támaszkodom, támaszkodunk Dani visszajelzéseire is.