Sport

Szegedi trikolórját lengette Muhammad Ali

Szabó Sándor

Létrehozva: 2019.08.25.

Egy súlyos fertőzés miatt versenyzőként soha, saját zsebre, turistaként és rajongóként azonban huszonegy ökölvívó-világversenyen, közte három olimpián, Eb-ken, világbajnokságokon vett részt Szegedi István.

Az egykori csepeli félnehézsúlyú, akit sose küldtek padlóra, pedig 237 amatőr meccset vívott, az 1968-as mexikóvárosi olimpiáról az 1967-es influenzajárvány miatt maradt le, a vírus miatt hetei es­tek ki az edzésmunkából. Lemondani azonban nem akart az öt­karikás játékok hangulatáról: már 1972-ben utazni kezdett, és Münchenben látta Gedó György sikerét.

– Az 1996-os atlantai és a 2000-ben Sydney-ben rendezett játékokon szintén turistaként vendégeskedtem – említi a 74 éves Szegedi, aki németül, lengyelül, oroszul beszél, következésképpen korábbi és mai bokszolók jó ismerőse. Az atlantai olimpiai csarnokban Kovács István győztes fináléja előtt 300 darab, hurkapálcikára erősített magyar minizászlót osztogatott a nézőknek azért, hogy szurkoljanak Kokónak.

– Még a díszpáholyban ülő Muhammad Alinak is jutott egy, lengette hát lelkesen – emlékezik Szegedi. No, de vajon miért utaz­ta keresztül-kasul a világot? Erre így válaszol:

– Mert a boksznál nincs na­gyobb szerelmem, másrészt állandóan tanulni akartam.

A Kalács becenevű bunyós máig hozsannázza az egykori csepeli trénert, Kéri Bélát, akinek tudományából a Papp Lászlót és Gedót is világhírnévig repítő Ádler Zsigmondnak is jutott, ugyanis Zsiga bácsi nyitott volt minden újra. Amit a külföldi ringben látottakból elraktározott, azt hasznosította 1981-től, amikor Balatonfüreden honosította meg a bokszot, és cseperedtek fel a keze alatt úttörő olimpiai bajnokok.

Csodálattal adózik a volt csepeli klasszis, az 1947-ben Dublinban Eb-t nyert Bogács Lászlónak is, hiszen amikor rendeztek egy Európa–Egyesült Államok bunyómeccset, az ő részvételéhez ragaszkodtak az öreg kontinens csapatát összeválogatók.

Nemcsak a papa, de a leánya, Szegedi Kata divattervező is elismert tekintély, Lakatos Márktól tanulta a szakmát. A nyugati, úgynevezett fa­shion weekek állandó meghívottja, Angliában például ti­zenhétszer járt. Janicsák Veca, illetve Rúzsa Magdi is Kata ruháiban lépett többször színre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523810
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523810
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523810
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja