Sport

Szebeni István: Óriási hiba Dzsudzsák nyakába varrni az andorrai kudarcot, a szurkolók is hibásak

K. D.

Létrehozva: 2017.06.10.

Sírás kerülgette a magyar válogatott csapatkapitányát.

A megalázó, 1-0-s andorrai vereség után könnyes szemmel adott interjút a magyar fociválogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs, akit nem kíméltek a szurkolók, még a címeres mezt is levetették a középpályásról.

– Felesleges bármit mondanom, még a mezt is levetették rólunk. Egy éve ilyenkor a csúcson voltunk, most meg a pokolban vagyunk. Ez mindennek az alja. Elnézést kérek mind a szurkolóktól, akik ide kijöttek, mind a tévénézőktől, mindazoktól, akik szeretik a magyar labdarúgást. Vállalom érte az én felelősségemet is. Nem fogok sajnálkozni – mondta Dzsudzsák.

– Én vagyok a hibás, és ezt vállalom is. Tavaly is én voltam a csapatkapitány, amikor legelőször kellett kimenni ünnepelni, és most is én vagyok, akit először kell „ütni”. Erre nincsenek szavak, erre nincs bocsánat.

Az ismert híradós, Szebeni István szerint óriási hiba Dzsudzsák nyakába varrni a kudarcot.

– Ismerem Balázst, és tudom, hogy az élete a válogatott. Ő van a kirakatban, ezért mindig ő kapja a pofonokat, és ennek ellenére sem fordított soha hátat a nemzeti tizenegynek. A tegnapi nyilatkozatából is látszott, mennyire fáj neki ez a vereség, de férfiként állta a sarat. Nem bujdosott el, kiállt a szurkolók elé, és viselte a megaláztatást. Egyedül azonban nem tud csodát tenni, nem ő állítja össze a keretet, nem ő küldte ki egy csatárral az andorraiak ellen a válogatottat. Nem miatta maradt ki a keretből Futács és Nikolics. Félreértés ne essék, én nem sajnálom Balázst, nem is akarom felmenteni, hiszen óriási blama Andorrától kikapni, de nem fair, amit vele művelnek – fogalmazott a Borsnak Szebeni, aki szerint a szurkolók is hibásak.

– Sajnos kivagyunk éhezve a sikerre, ezért elhittük, az Eb-n mutatott teljesítmény a mi szintünk, holott ez nem igaz. Az U17-eseknél is már a az elődöntőről beszéltünk, amikor még a törökök következtek a nyolc között. Lépésről-lépésre kell haladni, Dobó István sem az osztrákokra gondolt, amikor még a törökökkel vívta a csatát. A másik óriási hiba, hogy a magyar fociban rengeteg a megélhetési „szakember”, akit nem érdekel semmi, csak az, hogy dagadjon a pénztárca, amíg ezen a felfogáson nem változtatunk, nem leszünk eredményesek. A szövetségi kapitány, Bernd Storck is óriásit hibázott, hogy ilyen összeállításban küldte pályára a csapatot, nagyon remélem, nem azért, mert lenézte az ellenfelet. Ha mégis így van, akkor mennie kell.

A híradós hozzátette: magyar sajátosság az is, hogy a múltból élünk.

– Úgy gondolom, az Eb-győztes portugálok nem beszéltek ennyit a kontinenstornáról, mint mi. Még mindig Puskás Ferencből élünk, pedig a 6-3 óta eltelt több mint 60 év.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132642_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713545710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713545710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja