Sport

Szebeni István a BL-döntőről: Átgázolunk a zebrán!

Bors

Létrehozva: 2017.06.03.

Két hete sincs, hogy a Real Madrid és a Juventus is harminc­harmadszor lett bajnok hazájában, s most egymás ellen küzdenek meg az idei szezon legjobbjának járó Bajnokok Ligája-trófeáért. A királyiak történelmet írnának, hiszen a BL-ben sosem volt még címvédés. A zebrák pedig a klub történetében először tripláznának – a Serie A mellett az Olasz Kupát is megnyerték már. Hazai hírességeket kérdeztünk arról, hol nézik az év meccsét, és milyen eredményt várnak.

Fiával drukkol a híradós

– Vagy a helyszínen szeretek meccset nézni, vagy otthon, és mivel szombat este még Tényeket vezetek, marad a lakásunk – mondta a Borsnak a híradós Szebeni István.

– Nincs különös rituálém, mondjuk, a három évvel ezelőtti döntőn beestem az ágyneműtartóba Ramos góljánál. Kihúzható kanapénk van, és akkorát ugrottam az utolsó percben szerzett góljánál, hogy összecsuklott. A tippem pedig a ma esti fináléra, hogy átgázolunk a zebrán, 4-0. A kétéves kis­fiammal fogom nézni a meccset. Már érdekli a foci, van egy realos pólója, és amikor átmegyünk az úton, mondani is szoktam neki, hogy most jól megtapossuk a zebrát.

Büntetőpárbajt vár a rádiós

– Nem vagyok az ellenszurkolás híve, inkább Dani Alvesnek, és így a Juventusnak szurkolok – mondta a Borsnak a Barcelona-fan műsorvezető, Harsányi Levente, aki a békéscsabai Csülök és Sörfesztiválon nézi majd a meccset. – Nem tudom, van-e ennél jobb helyszín. Jobbra egy csülök, balra egy sör, középen meg egy kivetítőn megy a BL-döntő. Szerintem döntetlen lesz, és a Juve büntetőkkel nyer.

Tesz a meccsre

– Azt szeretném, ha a Real Madrid megszégyenülne – szállt bele páros lábbal a városi riválisba a nagy Atlético Madrid-drukker hírében álló zenész, Ganxsta Zolee, aki egyébként az olaszoknál, a Lazióval szimpatizál. – De pont lefosom a meccset. Annyira érdekel, mint Abádszalóki Rézművesek–Perecesi Olajütő rangadó.

Marozsán már BL-győztes

A nők között a Marozsán Dzsenifert (jobbra) is foglalkoztató Olympique Lyon gól nélküli mérkőzésen, tizenegyesekkel nyerte a BL-t. A magyar származású német válogatott focista végigjátszotta a Paris Saint-Germain elleni döntőt, és belőtte a maga büntetőjét a gólpárbajban. Marozsánnak ez volt a második BL-győzelme, 2013-ban a Frankfurttal ért a csúcsra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713438622
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140632_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy féltucatnyi ukrán megadja magát, ezt nyilatkozták az orosz mesterlövészek (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713438622
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713438622
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713438622
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget