Sport

Szalah felnőtt Ronaldóhoz és Messihez

K. B.

Létrehozva: 2018.04.26.

<p>BL-elődöntő, Liverpool-Roma 5-2</p> <p>Veszélyben a portugál, argentin duó tízéves uralkodása.</p>

Forrás: AFP

Rekordokat ért a Roma ellen szerzett csodálatos duplája a Liverpool klasszisának, Mohamed Szalahnak az elődöntő első felvonásán.

Az egyiptomi támadó lett az angol klub első játékosa, aki egy idényben elérte a tízgólos álomhatárt a legrangosabb európai kupasorozatban. Szalah egy másik klubrekordot is beállított azzal, hogy az utóbbi öt BL-meccsen, amelyen kezdő volt, gólt szerzett. Erre korábban csak Steven Gerrard volt képes.

– Élete formájában van. Nehéz összehasonlítani Cristiano Ronaldóval és Lionel Messivel, mert ők évek óta kiemelkedően teljesítenek. Ám kétségtelen, most Szalah a világ legjobb játékosa – fogalmazott Gerrard.

A fantasztikus egyiptomi támadó ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve már 43 gólnál járt, így jó eséllyel pályázik Ian Rush klubrekordjára, aki 47 találatot jegyzett az 1983–84-es szezonban.

A Ro­ma elleni góljaival pedig jelenleg felülmúlja a realos Ro­naldo (42 – a lapzártánk után véget ért Bayern elleni elődöntőn tovább növelhette találatai számát) és a barcás Messi (40) idei termését.

– Nehéz lesz megtörni a portugál és az ar­gentin ikon uralkodását. De ha a Liverpool lesz a BL-győztes, azzal Szalah képes lehet megnyerni az Aranylabdát – mondta a korábbi angol válogatott, Frank Lampard. A fogadóirodák már most is jó esélyt látnak arra, hogy Szalah lesz az év focistája. A még mindig legesélyesebb Ronaldo, Messi duót legutóbb 2007-ben a brazil Kaká tudta felülmúlni.

Az Aranylabda esélyesei

C. Ronaldo (Real Madrid) 1,375 (odds)

Messi (Barcelona) 1,5 (odds)

Szalah (Liverpool) 1,75 (odds)

Neymar (PSG) 16 (odds)

Emberölési kísérlet

A meccset megelőzően két Roma-drukker kis híján megölt egy 53 éves ír Liverpool-szurkolót. A férfit, akinek a kórházban küzdenek az életéért, megkéselték, majd a földön fekve egy szíjjal ütlegelték. Az olasz szurkolókat a rendőrség emberölési kísérlet gyanújával letartóztatta. További kilenc embert vettek még őrizetbe, miután volt, aki kalapáccsal a kezében ment balhézni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja