Sport

Szakavatott mester oktatja dzsúdóra a romákat

Sz. S.

Létrehozva: 2015.03.30.

Amellett, hogy Szabó Ferenc egykori Eb-második cselgáncsozónk a magyar válogatott keretébe három gyerekét – Franciska, Katinka, Frigyes – delegálja, gondol a baranyai dzsúdós-utánpótlásra is.

A hatvanhat éves elismert mester Cserdibe jár át egerági lakhelyéről, és a teljes mértékben romák lakta, mintegy félezres lélekszámú községben 25 gyerkőcöt, fiatalembert oktat.

– Ha éppen nem érek rá, mert ez is megesik, akkor három magyar válogatott gyerekem besegít, helyettesít - újságolta Szabó apuka. – Mindent elkövetek azért, hogy a Cserdiben élő lurkók megismerkedjenek ezzel a harcművészeti sportággal. Többen közülük már le is tették a citromsárga öv viseléséhez megkövetelt vizsgát.

Az Eb-ezüstérmes igyekezete érthető, hiszen a Magyar Judo Szövetség elnöke, Tóth László szintén mindent elkövet azért, hogy mindenütt népszerűsítse a sportágat.

– Tóth elnök jóvoltából hétmillió forint értékben 60 négyzetméternyi tatamit kapott a község, ehhez még ötven teljes cselgáncs-öltözetet is, így aztán örömmel dzsúdóznak a fiatalok. 

Szabó hetente öt alkalommal rándul át autóbusszal Cserdibe, ahol napi másfél órát szán a dzsúdós alapok letételére. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146195_auto_resized.jpg
origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146103_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146188_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146288_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603012
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja