Sport

Szabó: nem rivalizálok Csehvel és Milákkal

Címkék
úszás

K. D.

Létrehozva: 2019.07.10.

Forrás: MTI

Bár nem mindenki fogadta kitörő örömmel a vajdasági magyar Szabó Szebasztián sport-állampolgársági váltását, ő nem foglalkozik ezzel, gőzerővel készül a kvangdzsui világbajnokságra, ahol 50 méter pillangón képviseli majd hazánkat.

– Háromszor szeretnék me­dencébe ugrani Dél-Koreában, ez azt jelenti, hogy döntőbe kerülök, ott pedig bármi megtörténhet – mondta a Borsnak Szabó, aki kitért a két pillangóspecialistára, Milák Kristófra és Cseh Lászlóra is.

– Nincs köztünk rivalizálás, csupán versenytársak vagyunk. A célok közösek, a viadalokon pedig valakinek nyernie kell.

Edzője, Petrov Iván szerint nemcsak pillangón, hanem gyorson és háton is jól úszik Szabó, így elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben ezekben a számokban is rajthoz állhat a sprinter.

Sós: még fejlődnie kell

Az úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba szerint Szabó még nem tart ott, ahol azt sokan gondolják, ugyanis a vb-n nem elég egyszer jól teljesíteni, háromszor kell remekelnie, ráadásul a döntőre kell időzítenie a csúcsformát. – Ezt ő még nem csinálta. Ráadásul a középdöntőben, döntőben rajta kívül hét Szabó Szebasztián lesz, és őket kell megverni – mondta a kapitány.

– Idén is úsztam ezeket, rá­adásul nem is rosszul. Igaz, a világszínvonal még messze van, egyelőre a pillangó a kedvencem – fogalmazott a 23 éves zentai születésű sportoló. – Nem izgulok azért, mert ez lesz az első vb-m magyarként. Szeretek versenyezni, az edzésgyakorlatokból pedig tudom, mit kell tennem. A legjobbat akarom kihozni magamból.

Szebasztián több mint egy éve él Győrben, ám túl sok mindent nem látott a városból, ugyanis az edzések lekötik szinte minden idejét. Az ötszörös BL-győztes kézislányok meccseire sem szokott kijárni.

– Viszont egy konditerembe járunk. Látom, hogyan edzenek a csajok, főleg a skandinávok kemény munkája inspirál, hihetetlenül profik – zárta Szabó. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135633_auto_resized.jpg
origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27130_resized.jpg?avcount=1713311710
origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134372_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134540_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27131_resized.jpg?avcount=1713311710
origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17116568_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új funkciót kapott a Messenger, sokan fognak neki örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!