Sport

Szabó Joe: Elég volt Gyárfásból!

kd

Létrehozva: 2016.11.22.

Az olimpiai bajnok mellúszó, Szabó Joe a Borsnak elmondta: akkor lesz változás az úszósportban, ha Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke lemond.

Hét pontban foglalta össze reformprogramját Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszó, aki nyílt levelét azzal zárja: a változáshoz az kell, hogy az úszószövetség vezetése távozzon, s hagyjon teret egy új korszak megszületéséhez.

– Katinka reformprogramjának minden pontjával egyetértek. Húsz éve mondjuk, hogy változásra van szükség, ám eddig süket fülekre talált a kérésünk. Örülök annak is, hogy januárhoz képest már nincs egyedül Katinka, s a többi úszó is nyíltan vállalja: meg kell reformálni a magyar úszó­sportot – mondta a Borsnak az olimpiai aranyérmes Szabó Joe, aki szerint lépnie kellene a MÚSZ-nak. – Sok botrány volt a magyar úszás körül, ám a vezetőségnek egyszer sem jutott eszébe, hogy lemondjon. Ennek egyszerű az oka, túl vastag a bőr a képükön. Akkor hozna jó döntést Gyárfás Tamás, ha lemondana.

A mellúszó szerint a megfé­lemlítések miatt senki sem meri vállalni, hogy az elnök helyébe lép. – Arról viszont volt szó, hogy Sós Csaba szakmai alelnök addig átvenné az irányítást, amíg nem találnak megfelelő elnököt. 

Szabó a kérdésre, lenne-e vezető, határozott választ adott.

– Nem – zárta rövidre a szöuli aranyérmes.

Katinka hét pontja

  1. Álljon fel új vezetőség
  2. A fontos kérdésekben legyen titkos szavazás
  3. Átlátható szabályrendszer
  4. Az elnök és a szövetségi kapitány feladatainak újraszabályozása
  5. A válogatott zavartalan felkészülése
  6. Szabályozni ki, miért, melyik edzőtáborba mehet
  7. Felszámolni a tagok jelenlegi kiszolgáltatottságát

MÚSZ: a követelések megalapozatlanok 

A Magyar Úszó Szövetség közleményben reagált Hosszú Katinka nyílt levelére. 

– Megítélésünk szerint a feltüzelt versenyzők tévúton járnak, követeléseik megalapozatlanok. A MÚSZ szerint a magyar úszósport az időnként jelentkező nehézségek, egy-egy negatív történés ellenére sikeres, eredményes, helytállása az egész világon tekintélyt parancsoló – áll a közleményben. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711663512
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091825_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Új háború lehet kirobbanóban egy másik földrészen, pattanásig feszült a helyzet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084889_auto_resized.jpg
travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711663512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított