Sport

Showder klubosok a megye II-eseknél

K. B.

Létrehozva: 2017.01.26.

Népszerű humoristákat igazolt a Nógrád megyei másodosztályban szereplő Bodon FC. Hamarosan a Lórán Barnabás, Orosz György támadó duótól retteghetnek az ellenfelek.

Egy átlagos fellépéssel indult az egész, Bodon Péter, a focicsapat atyja felkérte Lórán Barnabást, művésznevén Trabarnát, lépjen fel csapata focival egybekötött bankettjén. Ahol nemcsak a humorával, focitudásával is felhívta magára a figyelmet, olyannyira, hogy azonnal leigazolták.

– Gyorsan összebarátkoztunk – mondta a Borsnak a klub névadója, Bodon Péter. – Amikor ideje engedi, Barna játszik a kispályás csapatunkban, és pár hete nagypályán is majdnem bemutatkozott. A kispadról állt volna be, de az ellenfél miatt félbeszakadt a mérkőzés. Úgy tudjuk, a bírót atrocitás érte, egy pofon is elcsattant, amit az egyik rendező kapott. Trabarna debütálása így tavaszra tolódik a csapat legújabb szerzeményével, a szintén a Showder Klubból ismert Orosz Györggyel egyetemben. Korábban egyébként Rekop Györgyöt is szerződtették, ám az ő játékára kevés az esély.

– Mindannyian mezőnyjátékosok, bár Orosz Gyuri tréfálkozott azzal, hogy ő kitakarná a kaput – folytatta Péter, aki tizenhét éves volt, amikor gyermekkori álmát megvalósítva saját focicsapatot rittyentett össze. Azóta pedig már a kis- és nagypálya mellett futsal- és strandfocicsapata is van. Baráti alapon működteti ezeket, de a meccsek után rendre megvendégeli a játékosait egy vacsorával. Egyébként ő is játszik a saját csapatában amellett, hogy Pétervásárán és Mátraballán edzősködik, illetve létesítményvezetőként dolgozik.

– A viccmesélést meghagyom Barnáéknak, van ugyan humorérzékem, de nagyon rossz előadó vagyok – tette hozzá Péter, aki további humoristák leigazolásán dolgozik, ám neveket egyelőre nem árult el.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el