Sport

Show-t varázsoltak Dallasba Katinkáék

K. D.

Létrehozva: 2019.10.22.

A hétvégén debütált az új úszósorozatban, az ISL-ben Hosszú Katinka csapata, a Team Iron, ahol show-elemekkel fűszerezték a versenyt.

A viadal előtt izgalmas, látványos és közönségbarát programot ígért Hosszú, és valóban, a megszokottól eltérő körítés mellett rendezték meg a úszóversenyt. Már a bevonulás sem volt mindennapi, hiszen Katinkáék szkafanderhez hasonlító futurisztikus ruhában mentek a rajtkőhöz.

– Nagyon jó kezdeményezésnek tartom. Teljesen afelé tolódik a világ, hogy minél látványosabb körítést adjunk a közönségnek egy-egy sporteseményen. A külsőségek, a nagy ledpanelek a látványt fokozzák, míg az izgalmat az emeli, hogy minden futamnak tétje van és lehet taktikázni, ki kapjon lehetőséget egy-egy versenyszámban. Az ilyen show-elemek kellenek ahhoz, hogy az úszás még népszerűbb és látogatottabb legyen – fogalmazott a Borsnak Tőrös Balázs, a Sport Tv-n futó amerikai sportmagazin, a Trash Talk műsorvezetője és az NBA szakkommentátora, aki szerint, ha okosan fejlesztik az ISL-t, nagyot profitálhatnak belőle.

– Mindenképp kellenek majd karrakterek, szükség van rivalizálásra és a fe­szültség fokozása céljában arra is, hogy be­szóljanak egymásnak a versenyzők. Jelenleg hiányolom, hogy nem ismerjük nagyon a klubokat és a sportolókat, valamint az alapszakasz is meglepetősen rövid, mindössze három versenyhétvégéből áll. Ha egész szezonra kiterjesztenék, akkor még sikeresebb lehetne ez az új sorozat.

Az Iron csapat bemutatkozása nem sikerült rosszul, hiszen a harmadik helyen zárták a dallasi állomást úgy, hogy a második napon elképesztő teljesítményt nyújtottak: tíz versenyszámból ha­tot megnyertek, így jó előjelekkel várhatják a hétvégi budapesti állomást. A nyitófordulót a Kapás Boglárkát is a so­raiban tudó London Roar nyerte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088926_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091112_auto_resized.png
metropol.hu

Katalin hercegné mindig is Diana útját járta, videón a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634114
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított