Shane Tusup kiforgatná Hosszú Katinkát a vagyonból

Shane Tusup
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 28. 05:10
<p>Megkezdődött a válóper, kétmilliárd a tét.</p>
Bors

Elkezdődött a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka és edző férje, Shane Tusup válópere a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon, tudta meg a hot! magazin. A jól értesültek szerint az ügy bonyolultságára tekintettel akár három évig is elhúzódhat a tárgyalássorozat. A tét óriási, hiszen a kétmilliárd forintra becsült közös vagyon – a Iron Corporation Kft. nevű cég és az Iron Aquatics úszóklub – elosztásáról szól. 

Úgy hírlik, hogy Shane keményen harcba száll a jogaiért, két ügyvédet, egy amerikait és egy magyart is felfogadott, ami erősen arra utal, hogy a békés öt­ven-ötven százalékos részesedés helyett a válófélben lévő férj nagyobb összeget akar kisajtolni magának. Shane egyébként személyesen szinte biztosan nem jelenik meg a tárgyalásokon. 

Dr. Bacsek György, a Bors ügyvédje szerint ha az úszónő nem kötött házassági szerződést a férjével, bármi előfordulhat.

– Shane ügyvédeinek bizonyítaniuk kell, hogy miért illeti meg az úszóedzőt több pénz, mint Katinkát. Ehhez bizonyítási eszközökre, sőt akár még tanúkra is szüksége lehet az amerikainak – magyarázta a szakember, aki szerint ha Katinkát nem idézi be személyesen a bíróság, akkor neki sem kötelező megjelennie a tárgyalásokon.

Katinka új úszóklubot alapított a nyáron, az Iron Swimet, amihez a férjének már semmi köze nincs. Egy szülő szerint azonban az új klub színvonala meg sem közelíti az Iron Aquaticsét.

– Shane-t imádták a gyerekek edzőként és emberileg is. Rengeteget tanultak tőle, mert kiváló szakember. Hatalmas veszteség a távozása. Katinkának több munkát kéne fektetnie az új klubjába, ahogyan a saját brandje továbbépítésébe is, mert azt a magánéleti botrányai fél esztendő alatt csaknem megsemmisítették. 

Az úszóklub kommunikációs igazgatója, Kiss Kinga a Katinka magánéletét érintő kérdésekre nem kívánt reagálni, de azt megerősítette, hogy a válóper elkezdődött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.