Sanyi bácsi vezeti a magyar ultrákat

Szinte hihetetlen, de igaz: Csorba Sándor 1940-ben látta élete első focimeccsét. Ra­jongása nem a szülői házból datálódik, édesapját  egyáltalán nem érdekelte a foci. Ő azonban kamaszkorától a futball szerelmese, kedvenc csapata pedig immár hetvenhat éve a Ferencváros. Látta még a legendás Sárosi Gyurkát, Lázár tanár urat is játszani az Üllői úti pályán. 

– Hatalmas élmény volt gyerekként kijárni a meccsekre, és ezeket a csodálatos játékosokat testközelből figyelni. Az első pillanattól beszippantott a meccsek, a játék hangulata és azóta sem ereszt el. Legnagyobb kedvencem Albert Flórián volt, senki nem tudott úgy bánni a labdával, ahogy ő. Teljesen véletlenül egymás mellett volt a nyaralónk Gödön, és nyugodtan állíthatom, hogy emberként legalább akkora klasszis volt, mint játékosként. Sokat beszélgettünk, nem volt soha nagyképű velünk, úgymond egyszerű emberekkel, hanem közvetlen és szeretetreméltó. Nagyon megrendített a halálhíre – emlékszik Csorba Sándor, aki azonban soha nem futballozott, inkább a tornát választotta. Ám hétvége nem telhetett el focimeccs nélkül, szinte egyetlen hazai mérkőzést sem hagyott ki, az utóbbi hetven évben. 

– Még ma is járok meccsekre, persze már kevesebbet, de csak azért, mert Budapestről vidékre költöztem. Szerencsére az unokáimat is sikerült megfertőznöm a futball szeretetével, mindketten lelkes Ferencváros-drukkerek. Velük jöttem ki Franciaországba is, az Európa-bajnokságra. Nem érdekelt, hogy kétezer kilométert kellett utaznom, itt akartam lenni, amikor a magyarok negyvenhat év után újra pályára lépnek Európa-bajnokságon. Csodálatos volt a játék, amit eddig produkáltak, abban pedig biztos vagyok, hogy megverjük a portugálokat. Pedig Ronaldo nagy kedvencem, Pelé után őt kedvelem legjobban az összes futballista közül. Annyit üzenek mindenkinek, hogy hajrá, Magyarország, hajrá magyarok! – zárja a telefonbeszélgetést a legidősebb helyszínen tartózkodó magyar drukker.