Sport

Saját akadémiát kap Hosszú Katinka

Bors

Létrehozva: 2017.06.14.

Újabb gesztussal kedveskedik az állam Hosszú Katinkának, aki a tervek szerint hamarosan saját akadémiát üzemeltethet majd Csillebércen. A volt úttörőtábor területe az ősszel állami tulajdonba kerül, miután a kormány peren kívül megegyezett Rácz Péterrel, a Magyar Úttörőszövetség egykori elnökével, a terület jelenlegi tulajdonosával.

Információink szerint tavaly ősszel már tárgyaltak arról, hogy saját akadémiát kap a háromszoros olimpiai bajnok úszó, de a folyamat az utóbbi időben gyorsult fel igazán. Ennek az az oka, hogy a vizes világbajnokság után a Duna Aréna a nagyközönség előtt is megnyílik, így Hosszúnak és tanítványainak megszűnik a kizárólagossága a nemrég átadott létesítmény használatára. Ergo: egy új, saját uszodakomplexum kell az Iron Ladynek.

– Hallottunk erről a tervről, de ez nem az úszószövetség hatásköre, hanem az államé. A MÚSZ azonban remek ötletnek tartja egy úszóakadémia létrehozását – fogalmazott a Borsnak Dénes Tamás, a MÚSZ sajtófőnöke.

Az ügyben kerestük Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, ám eddig nem érkezett válasz az alábbi kérdéseinkre:

Ki lesz a fenntartó?

Mennyibe kerül majd az üzemeltetés?

Mennyiért veszi meg az állam a területet?

Miért Hosszú Katinka és csapata kapja az akadémiát?

Ingyen kapja meg az uszodakomplexumot Katinka?

Mennyibe kerül megépíteni az akadémiát?

Miért pont Csillebércre építik a komplexumot?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142958_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713534010
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713534010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja