Rossi szerint ötven-ötven százalék az esély a bolgár-magyaron

Rossi szerint ötven-ötven százalék az esély a bolgár-magyaron

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 07. 14:12
MTI

Marco Rossi szerint ötven-ötven százalék eséllyel kezdenek a csapatok csütörtökön a Bulgária-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezőn.

Az Illovszky Rudolf Stadionban tartott szerda délelőtti sajtótájékoztatón a magyar válogatott szövetségi kapitánya hozzátette, ha játékosai megfelelő hozzáállással, a taktikai utasításokat maximálisan betartva lépnek pályára, akkor nőhet az esélyük. Ugyanakkor megjegyezte,

az valamelyest a hazaiakat segíti, hogy a találkozót nézők előtt rendezik meg,

magyar szurkolók viszont nem lehetnek köztük.

Az olasz szakember elmondta, nem várt helyzetet idézett elő, hogy Szoboszlai Dominikot a Red Bull Salzburg nem engedte el a nemzeti csapatba, mert a klubnál több játékos is megfertőződött a koronavírussal. Megjegyezte: mindenki tisztában van azzal, hogy milyen értékes futballistáról van szó, de

a válogatottnak megvannak azok a megfelelően képzett játékosai, akik képesek lehetnek a pótlására.

Sallai Roland egyetértett azzal, hogy Szoboszlai hiánya nagy érvágás a csapatnak, de véleménye szerint is meg lehet majd oldani a helyettesítését.

A Freiburg légiósa megjegyezte, felkészültek a bolgár csapatból. Ő harcias ellenfélre számít és úgy gondolja, ezen a téren is fel kell majd venniük a kesztyűt. Ha ez így lesz - folytatta -, az egyéni kvalitások dönthetik el az összecsapást, remélhetőleg a magyarok javára.

Sallai Roland hozzátette, kicsit rossz, hogy a magyar szurkolók nem lesznek ott Szófiában, azonban ha nyernek, akkor a mindent eldöntő mérkőzésen már a drukkerek előtt játszhatnak hazai pályán az izlandi vagy a román válogatott ellen. A támadó szerint Bulgáriában célfutballt kell játszaniuk, egyszerűn nyerniük kell.

A csütörtöki találkozó 20.45 órakor a lengyel Szymon Marciniak sípjelére kezdődik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.