Sport

Ronaldo DNS-ét találták a megerőszakolt nőben

Bors

Létrehozva: 2019.10.22.

Habár Ronaldo erőszakolós ügyét már lezárta az ügyészség, kiderült, hogy az áldozattól vett DNS-minták megegyeztek a focistáéval.

Forrás: AFP

Minden jel arra utal, hogy habár a szexuális erőszakkal vádolt Ronaldo megúszta a felelősségrevonást a Kathryn Mayorga elleni büntetőügyben, mégsem lehetett teljesen ártatlan.

A 2009-ben történt esettel kapcsolatban ugyanis a Sun brit bulvárlap belelátott a rendőrség és az ügyészek között zajló, százoldalas e-mail-levelezésbe, amiben Jeffrey Guyer detektív azt írta: „a DNS-minta visszajött, egyezik Ronaldóéval”.

Szintén itt bukkantak rá, hogy a portugál futballsztár az ügyvédeinek is elismerte, hogy Mayorga a közösülésük előtt azt mondta: „állj le!”, „ne csináld!”. Mint ismert, a botrány tavaly robbant ki, amikor Mayorga a Spiegelnek előállt azzal, hogy Ronaldo még 2009-ben egy Las Vegas-i hotel fürdőszobájában, akarata ellenére magáévá tette.

Kiderült, hogy a sértett már akkoriban feljelentést tett, DNS-mintát vettek tőle, csakhogy a világklasszis focista egy ügyvédekből, nyomozókból, orvosokból álló csapatot bérelt fel, hogy az ügyet még csírájában elfojtsa. Ez végül sikerült is neki, hiszen Mayorga 375 ezer dollár (111 millió Ft) ellenében titoktartási nyilatkozatot írt alá és visszavonta a vádakat.

Az újranyitott büntetőügyet júliusban zárta le a nevadai ügyészség, mivel nem tudtak meggyőződni arról, hogy a titoktartási nyilatkozat részleteiből szivárogtató Football Leaks információi hitelesek-e, újabb bizonyítékok pedig nem kerültek elő. Ettől függetlenül egy polgári per még jelenleg is zajlik, amiben a sértett 150 ezer dolláros (44 mil­lió Ft) kártérítést követel a focistától.

– Volt szexuális együttlét, de azt mindkét fél akarta. Erre nem lehet vádat alapozni – mondta a DNS-egyezésről CR7 ügyvédje.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698311
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698311
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698311
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított