Sport

Ricsipí: Helye van a breaknek az olimpián

Bors

Létrehozva: 2019.06.30.

A párizsi játékokon debütálhat a sportág.

Forrás: AFP

Új sportág kerülhet be a 2024-es párizsi olimpia programjába, miután a NOB közgyűlése egyhangúlag támogatta a breaktáncot. Így olyan sportágakhoz csatlakozhat, mint a sportmászás, a hullámlovaglás és a gördeszkázás, amelyekben először 2020-ban, a tokiói játékokon avatnak győztest. A franciaországi debütálásra nagy az esély, ugyanis az ország versenyzőit Európa legjobbjai között tarják számon, ráadásul a NOB szabályai lehetőséget adnak a szervezőknek olyan sportágak felvételére, amelyek népszerűek a rendező országban: a fran­ciáknál több mint egymillióan breakelnek.

– Nagyon boldog vagyok! Úgy gondolom, a breaknek helye van az olimpián, hiszen olyan akrobatikus elemeket tartalmaz, amely jelentős fizikai erőnlétet kíván. Ez nemcsak tánc, hanem valódi sport – mondta a Borsnak az Animal Cannibals rappere, Dósa Richárd, azaz Ricsipí, aki társával, Qka MC-vel a 2000-es években tucatnyi breakversenyt szervezett.

Párizsban mindkét nem 16–16 legjobbja mérné össze tudását. A versenyzők egymás ellen párbajoznak, ám a zenére rögtönözniük kell, ugyanis a DJ ott találja ki az alapot, amire a táncosok végrehajtják a produkciót. Az nyer, aki a legtöbb pontot kapja a zsűritől.

– Gyerekkoromban breakeltem, de én az electric boogie válfaját űztem. Persze a klasszikus változatot is kipróbáltam, de hamar rá kellett jönnöm, túl magas vagyok a sportághoz. Nem véletlen, hogy a műfaj legjobbjait az ázsiai kontinens adja – tette hozzá a 185 centis zenész, aki örömmel szurkolna a helyszínen a magyar csapatnak. – Imádom a sportokat, az olimpia pedig különösen kedves a szívemhez. Párizs nincs is nagyon messze, így, ha lesz időm, mindenképp kilátogatok. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27125_resized.jpg?avcount=1713275412
origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713275412
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132223_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27121_resized.jpg?avcount=1713275412
origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134896_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Hat hete nyertem a lottón – egy új szabály miatt egy fillért sem láttam”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/x7lqQUVJ_JI0eCK4Fzuf03lhM9dbj60XLk1PTRNchaM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmMGNjZjZjN2U2NDRhMDM4MjYwYTg5ZjVlMDk0MDM0.jpg
Veled vagyunk

Összeszorul a szív: ezt üzenték a Fradi-szurkolók Dejan Sztankovicsnak és fiának – fotó!

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/jtGvxarJThHCdRRs0o_cCST_Kk0y7wDj0KjUlo-rB3Y/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA1ODEwM2NiZjdiNjRmOThiNGIxOWNkMjFjZDRkY2I0.jpg
Kapás Bogi

Fotó a múltból: rá sem lehet ismerni Kapás Bogira, így nézett ki az első olimpiáján