Sport

Rémálmok gyötrik Hosszú Katinkát

Munkatársainktól

Létrehozva: 2017.07.13.

Hosszú Katinka bevallotta, sokszor arról álmodik, hogy meztelenül jelenik meg a medence előtt. Ez szorongásra utalhat.

Katinka egész imázsa a megtestesült erőről szól. Már beceneve is a rettenthetetlenségre utal: Iron Lady. Ezért is meglepő, amit az álmairól árult el: „Visszatérő rémálmom, hogy köpenyben megyek a döntőre, és a bemutatás közben döbbenek rá, hogy elfelejtettem dresszt húzni – vallotta meg a Nők Lapjának Hosszú Katinka. – Meg az álmaimban az is sokszor előjön, hogy a levegőben úszva rovom keresztbe-kasul az utcákat. A föld fölött lebegve hasítok.”

A szakirodalom, és az általunk megkérdezett szakember szerint is Katinka lebegős álomképei az őszinteség, nyitottság, ártatlanság iránti vágyát fejezhetik ki, míg a pucérsága sebezhetőségére, zavartságára, szorongására utalnak.

Egyrészt a budapesti úszó-vb legnagyobb magyar sztárjának folyamatosan meg kell küzdenie a rivaldafénnyel, azzal, hogy egy egész ország tőle várja az aranyérmeket. Másrészt a FINA-val való nézeteltérése, és az a félelem, hogy a harcában esetleg egyedül marad, szintén stresszessé teheti az úszónőt. Harmadrészt előfordulhat az is, hogy Katinkát az edző-férjével, Shane Tusuppal való kapcsolata is frusztrálja valamiért, meglehet, túl erősen erőltet magára egy szerepet, amitől szeretne megszabadulni.

– Szorongásra és teljesítménykényszerre utalhatnak ezek az álmok – árulta el lapunknak Nagy Sándor sportpszcihológus. – Ahogy közeledünk a világeseményhez, nő Katinkában az önmaga, az edzők és a közvélemény elvárásainak való megfelelés okozta stressz. Bár maga a sportoló ezt rémálomként éli meg, ez segít a stressz feldolgozásában. A meztelenség, mint álomszimbólum pedig abszolút személyiségfüggő. Mindenkinek mást és mást jelenthet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146203_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147153_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kocsis Máté tiszta vizet öntött a pohárba Magyar Péter kijelentésével kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713616813
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713616813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147246_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713616813
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja