Sport

Rekordszámú nevezés a gokart bajnokira

Bors

Létrehozva: 2016.05.27.

A hétvégén ismét egymásnak feszülnek a közép-európai gokartosok, hiszen a Sárvár mellett található Pannónia-ringen szervezik a Rotax Közép Európa kupa második fordulóját, mely a Magyar Bajnokság harmadik futama is egyben.

Ismét rekordszámú nevezővel számolnak a rendezők, hiszen a hét kategóriában összesen 19 ország 158 pilótája adta le nevezését.

A versenyek a népes mezőny miatt vasárnap reggel 8 órától késő délutánig tartanak hiszen minden kategória az időmérőn kívül három futamot teljesít. Az 1071 méteres pályán éles csaták várhatók, nem ritkán igazi test-test elleni küzdelemmel, alkalmanként jóval száz kilométeres tempó felett. A legnépesebb mezőny ezúttal is a Juniorok kategóriája, nem kevesebb mint 43 versenyző várja a vasárnapi rajtot. A 13-16 évesek kategóriájában az osztrák, szerb, ukrán, lengyel, finn pilóták dolgát több magyar gokartos igyekszik megnehezíteni, így a Hargitai Racing is csatába küldi négy pilótáját.

Tóth László titkon győzelmi esélyekkel indul, míg a Telek Patrik, Major Bence, Nagy Benjámin trió pedig a megfelelő hátteret igyekszik biztosítani a népes mezőnyben. A Hargitai csapat már az elmúlt hétvégét is a pályán töltötte, így gyakorlatilag nincs az aszfaltnak olyan négyzetcentije, amit ne ismernének a versenyzők. Érdekes, hogy ezúttal a MicroMax kategória a második legnépesebb mezőny, ahol 37 nevezés érkezett, de Minimaxosok 28 versenyzője is nehezen fog felférni a pályára. 

A nézők számára a belépés ingyenes, ha egy igazi motorsportos hétvégét szeretnének eltölteni, a Pannónia-ring ezen a hétvégén nagyon jó választás lehet, mivel a gokartosok mellett a nagy pályán a motorversenyzők is éles küzdelmeket vívnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143566_auto_resized.jpg
origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713547508
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713547508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja