Sport

Pofátlanságban ők voltak az év legjobbjai

Bors

Létrehozva: 2014.12.30.

Kihasználják a lehetőségeket vagy pofátlanok? Összeállításunk az év legnagyobb port kavart ügyeit vette számba.

Hoeness, az ágyrajáró

Uli Hoeness, a Bayern München 28.5 millió eurós (kb. 9 milliárd forint) adócsalásért három és fél évre ítélt elnöke a börtönben leadott húsz kiló felesleget. Januártól azonban a helyzete is könnyebb lesz. A nyáron bevonult Hoeness napközben kimehet, csak éjszakra kell visszatérnie. Eddig sem volt rossz dolga, a leghíresebb rab kiváltságokat élvez, saját vécéje és zuhanyzója van. „Uli úgy él itt, mint egy király”, árulta el az egyik rab.

Megúszta Görbicz

Milena Knezsevics is olcsón megúszta, hála az Európai Kézilabda Szövetségnek, az EHF-nek. Szándékosan lefejelte Görbicz Anitát a Buducsnoszt–Győri ETO (26-26) női BL-középdöntőben. Görbicz elterült, a montenegrói később játszotta el a nagy halált. Az EHF két meccsre tiltotta el, így a BL májusi döntőjének második napján már pályára is léphetett. Az ítéletet még a Buducsnoszt is enyhének tartotta, hiszen minimum három találkozóra számított.

Bernie megvette

Kerek 100 millió dollárral (kb. 25 milliárd forint) vásárolta meg a szabadságát Bernie Ecclestone. A Forma-1 milliárdos főnökére tíz éves börtönbüntetés várt, amiért  2006-ban lefizetett egy bankárt, hogy segítse elő a Bayern LB tulajdonában lévő részesedés eladását, hogy hatalmon maradhasson. Eleinte 37 millió dollárt kínált a peren kívüli megegyezésért, amelyet aztán felemelt 100 millióra. Az ajánlatot az államügyész Ecclestone 83 éves korára való tekintettel elfogadta.

Mae hamisan játszott

Vanessa Mae jobban tette volna, ha rendes kottából játszik. A szingapúri születésű, kínai anyától és thai apától származó, Svájcban élő hegedűművész elindult a téli olimpián. A Nemzetközi Sí Szövetség szerint azonban négy szlovéniai óriás-műlesikló viadalon a rendezők meghamisították a jegyzőkönyveket Mae érdekében, akit négy évre eltiltottak. A művésznő Szocsiban óriás-műlesiklásban indult, és 67 versenyző közül az utolsó lett, több mint 50 másodperccel lemaradva a győztes Tina Mazétól. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713472810
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713472810
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713472810
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Zclyq_O7u6ogBt2GgvrYyM574sgROIXh2hqlNt_hrUY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M0Yjk0NWU2MWEwZDRhZDM4NjY1MGJmNjYzYTZjNTk2.jpg
TELITALÁLAT

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget